Vigésimo quinto capítulo

-          Miután Dani a saját részlegére ment, odasétáltam drága családomhoz. Reméltem, hogy Marc minden mozdulatomat látta az előbb, sőt, abban is bízok, hogy kellőképpen belefacsarodott a szíve!

-          Can – nézett rám Juliá. – Örülök, hogy méltóztattál idejönni – morcos volt, amit meg is értettem. Számítottam arra, hogy most egy hatalmas fejmosás fog következni.

-          Ne haragudj! – kértem elnézést. – Este már késő volt, mikor Danival kitaláltuk, hogy találkozzunk és nem akartam zavarni, később pedig elfelejtettem… - magyaráztam a jól átgondolt kifogást.

-          Én elhiszem, hogy tetszik, sőt örülök is, mert rendes fiú, de felelősséggel tartozom érted! Értsd meg, hogy szólnod kell, akárhova is készülsz!

-          Rendben – bólintottam. – Bocsánat – miután biztos volt abban, hogy egy életre megjegyeztem a dolgot, leült váltani pár szót fia menedzserével, minek köszönhetően Marc felém fordult és hadat üzent pár gyilkos pillantással. Óh, bocsánat, a hadat már a kézfogással megüzente…

-          Menj, egyél valamit! – ütögette meg Álex, bátyja vállát.

-          Ti nem jöttök? – kérdezte a többieket, akik bólogattak. Nem gondolom, hogy nekem is szólt volna a hívás, de azért követtem őket. Nem volt valami nagy étvágyam, de én is legyűrtem pár falatot a szendvicsemből. Elég kínos szituáció volt, mivel egyikünk se szólalt meg. Marcnak és nekem láthatóan tisztáznivalóink vannak, Álex és Alejandra pedig jobbnak látta, ha csendben meghúzzák magukat.

-          Megyek, átöltözök lassan.. – motyogta a bajnok, miután lenyelte az utolsó falatot is. Nem várt semmi választ, elment az öltözőjébe, én pedig utána.

-          Mit akarsz? – dörrent rám, miután beléptem az ajtón.

-          Beszélni – jelentettem ki határozottan.

-          Miről? Hogy a szemem előtt smároltad le Pedrosát? – szinte kiabált. Sose láttam még ilyen idegesnek. – Erről rohadtul nem volt szó!

-          Oké, sajnálom – vallottam be. Kicsit tényleg kezdtem megbánni, amit tettem. – De nekem ez nem megy!

-          Micsoda? – dermedt le.

-          Ez az egész… - suttogtam. – Nem bírom végignézni, ahogy eljátszod, hogy Ale tetszik. Könyörgöm, attól szétmar az ideg, hogy megláttam, ahogy a kezét fogod!

-          Szóval innen fúj a szél? – váltott újra normális hangszínre. – Bosszút állsz rajtam, amiért megfogtam a kezét?

-          Ő a legjobb barátnőm… te meg a pasim... nem okés, hogy együtt kell látnom titeket… - suttogtam.

-          Na és Dani? Dani a barátom! Ez sem okés! –húzta fel szemöldökét. – Értünk tesszük! – valahogy a vége már nem jutott el az agyamig. Olyan édesen mondta, hogy Dani a barátja, akár egy szerelmes kislány. Mosolyt csalt az arcomra, ebben a buta helyzetben is. – Min mosolyogsz? – kérdezte értetlenül.

-          Szóval Dani a barátod? – kuncogtam, vékony, kislányos hangon.

-          Kiforgatod a szavaimat – forgatta szemeit. Meg sem hallva, amit mond, folytattam.

-          Pedig tegnap este úgy tűnt, az ellentétes nem a zsánered… - haraptam be alsó ajkamat.

-          Ez így van! – mosolygott most már ő is.

-          Bizonyítsd! – simítottam kezemmel végig mellkasán. Nem kellett kétszer kérnem, vadul lecsapott ajkaimra, miközben a kulcsot ráfordította az ajtóban. Még volt egy kis időnk, amit sikeresen kiélveztünk az edzése előtt.

Kapkodva bújtunk vissza ruháinkba, miközben arcunkról le se lehetett vakarni a mosolyt.

-          Meg se beszéltük a dolgokat… - emlékeztetett.

-          Azt megbeszéltük, hogy szeretjük egymást – nyomtam csókot ajkaira. – A többit, majd később, rendben? Ígérem, jó kislány leszek!

-          Remélem is, mert nem osztozkodom – kacsintott.

-          Jól van, csak menj már – lökdöstem ki az ajtón. Berohantam a fürdőbe és megigazítottam a hajam, majd pár perccel később én is utána mentem.

-          Na, mi volt? – kérdezte Álex, mikor leültem közé és barátnőm közé.

-          Semmi – mosolyogtam. –Beszélgettünk… de még nem tisztáztuk az egészet, szóval az edzés után még lesz tárgyalni valónk – magyaráztam.

-          Ennyi idő alatt nem tisztáztátok az egészet? – húzta fel szemöldökét Álex.

-          Nem – ráztam a fejem, miközben majdnem felnevettem.

-          Azt hiszem, akkor nem akarom tudni – zárta le a témát Álex mosolyogva.
Oldalra néztem, ahol kedvesem éppen fejébe nyomtam a bukósisakot, majd felvette a kesztyűket. Tudom, hogy azt ígértem neki a múltkor, amit, de önzővé váltam az évek során és nem vagyok képes hagyni, hogy más ölelje, vagy csak hozzáérjen úgy, ahogy én szeretnék.