vigésimo ocho capítulo

-          Egyedül ébredtem. Nem csak az ágyamban, az egész szobában nem volt senki, amitől eléggé elszoktam az utóbbi időkben Marc mellett. Kimásztam az ágyból, belebújtam a köntösömbe, majd körbenéztem a lakosztályban, de Alejandra nem volt sehol. Kinéztem a folyosóra, de ott sem láttam. Kezdett bosszantani a dolog. Hová tűnhet csak így el?
Átsétáltam Álexék szobájához, majd bekopogtam.

-          Szia, nem láttad Alet? – kíváncsiskodtam, mikor kinyitotta az ajtót, de csak tiltakozóan megrázta fejét.

-          De segítek megkeresni – bezárta maga mögött az ajtót, majd szétváltunk, a folyosó két irányába elindulva. Minden létező helyen megnéztem, halban, lépcsőn, portán, de nem volt sehol. Visszaindultam a szobánkhoz, miközben elővettem a telefonom, hogy tárcsázzam a számát. Legalább nyolcat csengett, de nem vette fel. Elkezdtem pözyögni egy SMS-t Marcnak, hátha ő tud róla valamit, miközben Álex után indultam.

-          Megtaláltad? – néztem fel rá, mikor összetalálkoztunk.

-          Nem, izé… nem láttam – motyogta. Fura volt, olyan zavartnak tűnt. Elküldtem az SMS-t kedvesemnek, majd jobban szemügyre vettem jövendőbeli öcsikémet. Ebben a pillanatban nem is olyan messze ismerős zenére lettem figyelmes. Azonnal felismertem, ez Marc csengőhangja, mikor SMS-e érkezik, ami éppen most érkezhetett… Elindultam a hang után, nem sejthettem, hogy nem kellett volna. Nem is olyan messze a szobánktól, az én drága, egyetlen szerelmem éppen a legjobb barátnőm száját fedezte fel. És ha ez még nem is lenne elég, kezével lábát simogatta és mini ruháját tolta egyre feljebb és feljebb.
Majd hogy nem magáévá tette a folyosó kellős közepén!!!

Mint akit pengeéles késsel szúrtak szíven, sosem éreztem még magam ennyire megalázva. A két számomra legfontosabb ember… ha bennük nem bízhatok, hát kiben?
Visszarohantam a szobába, egyenesen a fürdőszobába. Leráncigáltam alvós gönceimet magamról, majd gyorsan belebújtam az első ruhába, amit találtam. Összekapkodtam holmijaimat, majd a bőröndömet az ágyra dobtam és összegyűjtöttem mindent, amiket a napok során kipakoltam. Egyetlen célom volt, minél előbb, minél messzebb kerülni innen. Undorodtam azoktól az emberektől, akiket az imént odakint láttam.

-          Can, hallgass végig! – rontott be Marc. Kezem után nyúlt, de elrántottam.

-          Ne merészelj hozzámérni! – kiáltottam rá.

-          Kicsim, kérlek! – suttogta elhalló hangon.

-          Becézgesd Alejandrát, vagy akit akarsz! De számomra mostantól halottak vagytok! – magamra kaptam a kistáskámat, majd bőröndömet magam után húzva indultam ki a szállodából. 

      A portással hívattam egy taxit, mely alig öt perc múlva meg is érkezett. Beszálltam és a reptérre indultam. Előtört belőlem az eddig elfojtott zokogásom. Addig sírtam, míg nem elkezdett fenyegetni a kiszáradás veszélye. A sofőr nagyon készséges volt, nem szólt semmit, amiért telesírtam az ülését, sőt, még zsebkendővel is megkínált. Apró gesztus, melynek fontosságát életem legrosszabb napján értettem meg igazán. 

Vigésimo siete capítulo

-          Egymás ölelésében pihentünk egy darabig, majd a második edzésre visszatértünk a boxba. Bíztam Marcban, és a tehetségében. A pálya gyönyörű és élvezhető, és bár tudom, hogy neki nem áll közel a szívéhez én még is egyre biztosabb vagyok abban, hogy kedvezni fog nekünk.
Egész edzés alatt szótlanul ücsörögtem barátaim mellett, miközben pillantásom a felszerelt tévére szegeztem, még akkor is, mikor párom néha-néha bejött a boxba, hogy átbeszéljék hol is tartanak. Végül, az edzés leintése és kimenetele rám akart cáfolni. Marc 2.674-et kapott Espargarótól és csak a nyolcadik helyen zárta az edzést. Láttam, hogy elkeseredett, de továbbra is biztos voltam a megérzésemben. Végtére is nő vagyok, vagy mi a fene…

-          Lesz jobb is! – vígasztalta Ale is, mikor már félig kibújt overállából és levetődött a székre.

-          Pontosan! – szólalt meg Álex is.

-          Nyugodj meg! – húztam közelebb magamhoz egy ölelésre.

-          Nem vagyok ideges, csak nem így terveztem – fintorgott. Megsimogattam arcát.

-          Előfordul – simogattam hátát. – Szeretnél, ma csinálni még valamit?

-          Enni és pihenni – csillogtak szemei.

-          Gyere velünk a szállodába – rántottam vállat. - Pihensz egy kicsit, aztán majd visszajössz.

-          Most interjúk hada vár rám – pillantott karórájára. – De később lehet szó róla – azonnal hevesebben dobogott szívem, ahogy megláttam pimasz mosolyát.

-          Menj, tedd a kötelességed! – biccentettem. Bólintott, majd magunkra hagyott. Úgy döntöttünk félre vonulunk, beszélgettünk, elintéztünk pár telefont – anyám előszeretettel ellenőrizget- és minden lehetséges módot bevetettünk, hogy eltöltsük az időt. Persze a paddock csodás volt, a boxok pedig tele a legjobb technikákkal, de ez nekem, akinek a fizikai és mérnöki tudása elég alacsony, nem mondott túl sokat.

-          Candela, most velünk jössz vissza, ugye? – lépett közelebb Juliá.

-          Igen – bólintottam.

-          És ott is maradsz? – húzta fel kérdően szemöldökét.

-          Igen – kuncogtam. – Ne aggódj!

-          Akkor jó – biccentett. – Induljunk! – összeszedtük holminkat és már indultunk is a szállodába. A pálya mellett hatalmas tömeg volt, az emberek már az edzésre is örömmel látogattak ki. Nem véletlen, hiszen a németek is imádják a technikai sportokat! Ráadásul, brillíroznak is bennük. 

       A szállodában mindenki elvonult a szobájába, mi is Ale-val.

-          Na, mesélj! Mi volt tegnap este? –ült le kíváncsian az ágyam szélére.

-          Marc felhívott, hogy találkozzunk – vallottam be. – Értem jött és elmentünk a pályára, hogy megmutassa a lakókocsiját – felnevetett.

-          És megmutatta? – vigyorgott.

-          Még a bélyeggyűjteményét is – fülemig elvörösödtem, de kimondtam.  Ő a legjobb barátnőm, aki ott volt velem abban az öt, kínkeserves évben, mikor nem találkozhattam Marccal, úgy éreztem, joga van ennyit tudni.

-          Jaj, de örülök nektek! – ölelt meg hatalmas lendülettel, melynek köszönhetően, mindketten az ágy mellett végeztük.

-          Én is – pirultam még mindig.

-          És mi volt reggel az a Pedrosa csók? – érdeklődött, holott jól sejtette mi okom volt rá pontosan.

-          Mit szólnál, ha valami finomság mellett beszélnénk meg? – nyúltam a telefonért, majd tárcsáztam a szobaszervizt. Leadtam a rendeléseinket, és míg arra vártunk, hogy felhozzák, elmeséltem neki féltékenységemet, majd kibékülésünket is. Türelmesen végighallgatott, majd bekapcsoltuk a tévét. Legalább húsz perce vártunk az ennivalóra, mikor kopogtak.

-          Kinyitom – pattant fel Alejandra, majd az ajtóhoz szaladt. Kinyitotta, én pedig megpillantottam az érkező gurulós asztalt, ám nem az tolta, akit vártunk.

-          Jelentem, a kaja megérkezett! – vigyorgott Marquez, majd lábával finoman beljebb rúgta az ajtót.

-          És a herceg is! – vetettem magam ölelésébe.

-          Oké, akkor ezt én itt addig elfogyasztom – motyogta barátnőm a finomságokat szemlélve.

-          Nem tudtam, hogy itt dolgozol! – csókoltam meg lágyan szerelmemet.

-          Találkoztunk az ajtó előtt és szóltam neki, hogy átveszem – simogatta arcomat.

-          Biztos örült neked – mosolyogtam rá, majd az ágyamhoz húztam. Leültünk és együtt, Marccal kiegészülve kezdtük el fogyasztani a finomságokat. Mobiltelefonomért nyúltam és küldtem egy SMS-t Álexnek, hogy itt a bátyja és van finomságunk. Nem sokkal később már ő is a szobánkban volt.

-          Na, és Can. Jól csókol Dani? – kérdezte Álex, csakhogy testvérét cukkolja.

-          Hmm – nyaltam meg számat, mire Marc fintorogni kezdett. – Nyomába se érhet a bátyádnak – mosolyogtam, majd megpusziltam kedvesemet.

-          Keríteni kéne neki egy csajt – merengett el.

-          Szerintem ne avatkozzunk bele a magánéletébe… - motyogtam.

-          De most miért? Olyan rossz nézni, és olyan sokkal tartozom neki…

-          Hát jó… ha találunk olyan lányt, aki szimpatikus és értelmes, akkor bemutatjuk őket egymásnak, de különösebben nem erőltetjük, oké? – pillantottam rá.

-          Naná! – mosolygott. – Egyébként, Valentino is tud rólunk – kacsintott.

-          Honnan tudod? 

-          Váltottunk pár szót, két nyilatkozatom között és mondta, hogy nem vette ám be a „csak” testvérek dumát – tájékoztatott.

-          Szuper – sóhajtottam. – De nem baj! Ő Valentino Rossi, biztos vagyok benne, hogy diszkrét lesz!

-          Azt ígérte – helyeselt kedvesem is, mire fejemet a vállára hajtottam és élveztem körém fonódó karjainak melegét. 

Vigésimo sexto caítulo

Az edzést végül 1'25.227 –ös idővel a második helyen zárta, Pol Espargaro mögött. Bár még pár állítást be kell majd iktatni a motoron, ez mindenképpen jó kilátás a hétvégére nézve.

-          Gyerekek, én éhes vagyok! – szóltam a srácoknak. Már jóval az edzés után jártunk és Marc éppen menedzsere, édesapja és a csapatvezetők köreiben mesélte mit érez a motorral és a pályával kapcsolatban.

-          Én is – merengett el Álex.

-          Te mikor nem? – forgattam szemeimet, ám végül felálltunk és elindultunk a kantinba. Alig léptem be az ajtón, mikor megpillantottam Danit. – Bocsássatok meg egy percre… - léptem távolabb barátaimtól.

-          Kérjünk neked valamit? – kérdezte Ale.

-          Igen, egy salátát – bólogattam. – Szia – köszöntem a királykategória versenyzőjének.

-          Szia – motyogta, miközben lenyelte a szájában levő falatot.

-          Leülhetek? – helyeslően bólintott. – Sajnálom azt a csókot… Én csak azt szerettem volna, ha Marc féltékeny lesz, mint én, mikor megláttam kézen fogva Alejandrával – vallottam be.

-          Nincs gond – rázta fejét. – Sejtettem, hogy valami ilyen célzattal történt –mosolygott. – De ugye megbeszéltétek?

-          Félig pirultam el – mire felnevetett.

-          Képzelem – vigyorgott. – Vagy is inkább nem képzelem! – én is felnevettem.

-          Meghálálhatom valahogy a segítségedet? – kérdeztem rá.

-          Ha tönkretennéd, Jorge motorját az jó lenne – nevetett. – Egyébként nem tartozol semmivel. Szívesen segítettem.

-          Köszönöm. És te is számíthatsz rám, bármikor – mosolyogtam.

-          Szavadon foglak – bólogatott.

-          Bármikor – mosolyogtam. Éppen eszembe jutott az ebédem, mikor Álexék megjelentek mellettünk.

-          Leülhetünk? – kérdezte a legifjabb Márquez.

-          Persze, nyugodtan! – mosolygott rájuk Dani. Leültek, majd elém csúsztatták a doboz salátámat. Mindannyian falatozni kezdtünk, majd Dani, aki hamarabb végzett mindünknél, elkezdett vicceket mesélni a szórakoztatásunkra. Nehezen bírtam megállni, hogy egy-egy nagyobb viccnek köszönhetően, nehogy visszajöjjön az éppen lenyelt falat.

-          Mi ez a jó kedv, fiatalok? – lépett egyszer csak egy ismerős, tizenéves, csodagyerek.

-          Dani vicceket mesél – tájékoztatta kisöccse.

-          Szuper! Jövök mindjárt, csak kikérem a kajám – mosolygott ránk, majd a pulthoz sétált. Kissé összébb húzódtunk, hogy még kedvesem is kényelmesen odaférjen. – Itt is vagyok! – huppant le mellém.

-          Megvártalak – vigyorgott rá barátja.

-          Kedves tőled – mosolyodott el, majd belekóstolt ebédjébe. Dani tovább ontotta magából hülyeségeit, míg végül Álex és Marc is csatlakozott hozzá.

-          Mennyi időd van? – pillantottam páromra, mikor Pedrosának eszébe jutott, hogy lassan mennie kellene.

-          Még van – vont vállat mosolyogva.

-          Még van egy be nem fejezett beszélgetésünk! – emlékeztettem, mire bólintott.

-          Menjünk – állt fel, én pedig követtem. Bementünk az öltözőjébe, ahol ledőlt az ágyra, én pedig a székre ültem. – Szóval… hogyan legyen tovább?

-          Én… sajnálom, amit tettem. Buta voltam és féltékeny, csak nagyon nehéz. De tudom, hogy értünk van, hogy titokban együtt lehessünk és… és, ha ez az ára, valahogy majd csak megbirkózom vele – hadartam el egy szuszra.

-          Kicsim, ha nem bírod így, én nem fogom rád kényszeríteni! Akkor kitalálunk mást…

-          Micsodát? Marc itt már csak az lehet másik lehetőség, hogy bevalljuk… És én nem akarlak elveszíteni…. – suttogta.

-          Én se téged – kulcsolta össze ujjainkat. – Akkor folytassuk a színjátékot?

-          Nincs más választásunk – sóhajtottam. – Ígérem, hogy nem rendezek jelenetet a féltékenységem miatt.

-          Ígérem, hogy nem adok okot a féltékenységre! – mosolygott, majd közelebb húzott, hogy lehetősége nyúljon lágyan megcsókolni. Most, hogy ezt tisztáztuk, úgy éreztem kicsit megkönnyebbült a lelkem, és talán Marcé is…