Vigésimo siete capítulo

-          Egymás ölelésében pihentünk egy darabig, majd a második edzésre visszatértünk a boxba. Bíztam Marcban, és a tehetségében. A pálya gyönyörű és élvezhető, és bár tudom, hogy neki nem áll közel a szívéhez én még is egyre biztosabb vagyok abban, hogy kedvezni fog nekünk.
Egész edzés alatt szótlanul ücsörögtem barátaim mellett, miközben pillantásom a felszerelt tévére szegeztem, még akkor is, mikor párom néha-néha bejött a boxba, hogy átbeszéljék hol is tartanak. Végül, az edzés leintése és kimenetele rám akart cáfolni. Marc 2.674-et kapott Espargarótól és csak a nyolcadik helyen zárta az edzést. Láttam, hogy elkeseredett, de továbbra is biztos voltam a megérzésemben. Végtére is nő vagyok, vagy mi a fene…

-          Lesz jobb is! – vígasztalta Ale is, mikor már félig kibújt overállából és levetődött a székre.

-          Pontosan! – szólalt meg Álex is.

-          Nyugodj meg! – húztam közelebb magamhoz egy ölelésre.

-          Nem vagyok ideges, csak nem így terveztem – fintorgott. Megsimogattam arcát.

-          Előfordul – simogattam hátát. – Szeretnél, ma csinálni még valamit?

-          Enni és pihenni – csillogtak szemei.

-          Gyere velünk a szállodába – rántottam vállat. - Pihensz egy kicsit, aztán majd visszajössz.

-          Most interjúk hada vár rám – pillantott karórájára. – De később lehet szó róla – azonnal hevesebben dobogott szívem, ahogy megláttam pimasz mosolyát.

-          Menj, tedd a kötelességed! – biccentettem. Bólintott, majd magunkra hagyott. Úgy döntöttünk félre vonulunk, beszélgettünk, elintéztünk pár telefont – anyám előszeretettel ellenőrizget- és minden lehetséges módot bevetettünk, hogy eltöltsük az időt. Persze a paddock csodás volt, a boxok pedig tele a legjobb technikákkal, de ez nekem, akinek a fizikai és mérnöki tudása elég alacsony, nem mondott túl sokat.

-          Candela, most velünk jössz vissza, ugye? – lépett közelebb Juliá.

-          Igen – bólintottam.

-          És ott is maradsz? – húzta fel kérdően szemöldökét.

-          Igen – kuncogtam. – Ne aggódj!

-          Akkor jó – biccentett. – Induljunk! – összeszedtük holminkat és már indultunk is a szállodába. A pálya mellett hatalmas tömeg volt, az emberek már az edzésre is örömmel látogattak ki. Nem véletlen, hiszen a németek is imádják a technikai sportokat! Ráadásul, brillíroznak is bennük. 

       A szállodában mindenki elvonult a szobájába, mi is Ale-val.

-          Na, mesélj! Mi volt tegnap este? –ült le kíváncsian az ágyam szélére.

-          Marc felhívott, hogy találkozzunk – vallottam be. – Értem jött és elmentünk a pályára, hogy megmutassa a lakókocsiját – felnevetett.

-          És megmutatta? – vigyorgott.

-          Még a bélyeggyűjteményét is – fülemig elvörösödtem, de kimondtam.  Ő a legjobb barátnőm, aki ott volt velem abban az öt, kínkeserves évben, mikor nem találkozhattam Marccal, úgy éreztem, joga van ennyit tudni.

-          Jaj, de örülök nektek! – ölelt meg hatalmas lendülettel, melynek köszönhetően, mindketten az ágy mellett végeztük.

-          Én is – pirultam még mindig.

-          És mi volt reggel az a Pedrosa csók? – érdeklődött, holott jól sejtette mi okom volt rá pontosan.

-          Mit szólnál, ha valami finomság mellett beszélnénk meg? – nyúltam a telefonért, majd tárcsáztam a szobaszervizt. Leadtam a rendeléseinket, és míg arra vártunk, hogy felhozzák, elmeséltem neki féltékenységemet, majd kibékülésünket is. Türelmesen végighallgatott, majd bekapcsoltuk a tévét. Legalább húsz perce vártunk az ennivalóra, mikor kopogtak.

-          Kinyitom – pattant fel Alejandra, majd az ajtóhoz szaladt. Kinyitotta, én pedig megpillantottam az érkező gurulós asztalt, ám nem az tolta, akit vártunk.

-          Jelentem, a kaja megérkezett! – vigyorgott Marquez, majd lábával finoman beljebb rúgta az ajtót.

-          És a herceg is! – vetettem magam ölelésébe.

-          Oké, akkor ezt én itt addig elfogyasztom – motyogta barátnőm a finomságokat szemlélve.

-          Nem tudtam, hogy itt dolgozol! – csókoltam meg lágyan szerelmemet.

-          Találkoztunk az ajtó előtt és szóltam neki, hogy átveszem – simogatta arcomat.

-          Biztos örült neked – mosolyogtam rá, majd az ágyamhoz húztam. Leültünk és együtt, Marccal kiegészülve kezdtük el fogyasztani a finomságokat. Mobiltelefonomért nyúltam és küldtem egy SMS-t Álexnek, hogy itt a bátyja és van finomságunk. Nem sokkal később már ő is a szobánkban volt.

-          Na, és Can. Jól csókol Dani? – kérdezte Álex, csakhogy testvérét cukkolja.

-          Hmm – nyaltam meg számat, mire Marc fintorogni kezdett. – Nyomába se érhet a bátyádnak – mosolyogtam, majd megpusziltam kedvesemet.

-          Keríteni kéne neki egy csajt – merengett el.

-          Szerintem ne avatkozzunk bele a magánéletébe… - motyogtam.

-          De most miért? Olyan rossz nézni, és olyan sokkal tartozom neki…

-          Hát jó… ha találunk olyan lányt, aki szimpatikus és értelmes, akkor bemutatjuk őket egymásnak, de különösebben nem erőltetjük, oké? – pillantottam rá.

-          Naná! – mosolygott. – Egyébként, Valentino is tud rólunk – kacsintott.

-          Honnan tudod? 

-          Váltottunk pár szót, két nyilatkozatom között és mondta, hogy nem vette ám be a „csak” testvérek dumát – tájékoztatott.

-          Szuper – sóhajtottam. – De nem baj! Ő Valentino Rossi, biztos vagyok benne, hogy diszkrét lesz!

-          Azt ígérte – helyeselt kedvesem is, mire fejemet a vállára hajtottam és élveztem körém fonódó karjainak melegét.