Treinta y dos

-          Marc? – mordult fel. – Sejthettem volna, hogy csak színleltetek – hangjából érződött a maró gúny.

-          Sejthettem volna, hogy Juliát is megcsalod, ahogy apával tetted – nem volt szó arra, milyen mérges és csalódott voltam. Nem tudtam felfogni, hogy lehet ez a nő az én édesanyám.

-          Semmit sem tudsz – vetette oda.

-          Azt jól tudjuk, hogy nem a testvéreddel vagy itt, és azt is, hogy az eljegyzésednek ezennel lőttek, szóval nyugodtan érezd jól magad… - vetette oda Marc és továbbindult, ám anyám megállította.

-          Óhh, Kedveseim. Hallgatni fogtok erről a kis találkozásról, mert, ha nem így tesztek, elintézem, hogy nem csak a kapcsolatotok, de Marc karrierje is a kukában végezze.

-          És ezt mégis hogyan akarod elérni?

-          Nem hiszem, hogy jót tenne neked egy kis botrány… - kacsintott rá. – Szóval menjetek, érezzétek jól magatokat és majd találkozunk, ha hazaérkezel a barátaiddal töltött pihenésből – nem tudtunk, mit tenni, muszáj volt belátnunk, hogy nagyobb a hatalma. Ha van valami, ami fontosabb nekem a szerelmünknél, az Marc boldogsága, márpedig ő csak akkor lehet boldog, ha nyugodtan versenyezhet tovább.

-          Rendben. Ha hallgatsz, mi is – bólintott, majd visszafordult a férfi felé, akit nem nagyon érdekeltek az előbb történtek. Miközben elhaladtam mellette, arra is rájöttem, miért. A jegygyűrű ott csillogott az ujján.

A mozi helyett, inkább vettünk egy-egy shaket a McDonald’s-ban, majd hazaindultunk hozzám. Nem nagyon szólaltunk meg, még fel kellett dolgoznunk az imént történteket.

-          Annyira… annyira… áhhh – mormogtam. Csalódott voltam, hogy ilyen tehetetlen helyzetbe kerültünk.

-          Valahogy akkor is rá fogom ébreszteni apámat – fel s alá sétálgatott a szobámban. Hasonló idegállapotban voltunk.

-          És én itt leszek, hogy segítsek neked – simogattam meg karját.

-          Mi lenne velem nélküled – sóhajtott fel, miközben maga mellé húzott.

-          Ezt én se tudom – szorosan hozzábújtam, hátha elveszhetek ölelésében. – Gyere, csináljunk valami finomat! – a konyhába húztam, ahol nekiálltunk sütni egy kis gofrit.

-          Figyelj, ha a modell szakma nem jön össze, menj cukrásznak. Én biztos mindig nálad vásárolnék – nyalta le ujjáról a rajta maradt tejszínhabot.

-          Csődbe mennék, ha mindig arra várnék, hogy ehess egy kis szénhidrátos süteményt – emlékeztettem. Az igazat megvallva, az is meglep, hogy most hajlandó volt ilyen sokat enni velem.

-          Ha kell eszek mindennap, csak segíts ledolgozni – kacsintott rám.

-          Én aztán nem futok veled. Ott hagynál a lassúságom miatt – csóváltam a fejem.

-          Hmm. Nem is ilyen módszerre gondoltam – ölébe húzott és lágyan megcsókolt.

Másnap reggel apró simogatásokra ébredtem. Az egyik legjobb dolog az életben, az ilyen ébredés.

-          Jó reggelt! – leheltem.

-          Neked is jó reggelt! – simogatta arcomat. Még mindig félmeztelen volt, ahogy az én testem is csak egy apró bugyi és a takaró fedte. Hosszú éjszakánk volt, és nem tartottuk fontosnak visszaöltözni elalvás előtt.

-          Mi a mai program? – ásítottam, majd felemeltem fejem egy apró csókért.

-          Hmm… - fölém emelkedett és megsimogatta az arcom. – Mondjuk kezdésképp egy reggeli a teraszon?

-          És te csinálod? Szuper ajánlat – mosolyogtam.

-          Nos, én rád gondoltam, de oké – nevetett fel. Ebben a pillanatban hallottam a lakásajtó hangját, amit talán este felejtettünk nyitva. Pár másodpercen belül pedig Juliá meredt, dühös pillantásával kellett szembenéznünk, amint berontott a szobámba. 

Díj!

Köszönöm a díjat, Nikinek! <3 :)


Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

Kérdések:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
A keresztnevem Kriszti és az emberek többsége így is becéz. Az interneten használom a manó*-t és néhány barátnőm így is hív, de nem sokan. 
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Demjén Ferenc- Honfoglalás. Azokra az emberekre emlékeztet, akik ma már nem lehetnek velem...
3. Félsz a sötétben?
Nem igazán.
4. Szerelmes vagy valakibe?
Nem.
5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Fogalmam sincs. Van egy pár. 
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Hohóó. De még mennyire! 
7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Kinek, hogy. :)
8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Természetesen. 
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nem érdekel, ki mit szól hozzájuk. Szeretem, szóval hallgatom és hallgatni is fogom! ;)
10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Nagyon kicsiként biztos, iskolás korom óta nem. 
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Megváltoztatnám a saját, és családom életét.
12. Szoktál álmodozni?
Természetesen! Ki nem?
13. Járnál Chace Crawforddal?
Nem.
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
Kettőt-hármat. Ha fiú akkor: Márk vagy Máté vagy Olivér. Lánynévhez nincs ötletem. 
15. Adni vagy kapni jobb?
Adni.
16. Titkom:
Szerintem ez nem véletlenül titok. ;)
17. Bakancslista:
Követni az álmokat és soha, de soha fel nem adni!

Akiknek a díjat tovább adom:

Kira

Lívia

Devecke
krimi88
Dora

treinta y uno

-          Idegesen igazgattam meg magamon a felsőt. Alig öt perc múlva be kell mennem a többi lány mellé, hogy feladatokon keresztül figyeljenek minket, elég jók vagyunk-e. Egy részem már bánta, hogy jelentkeztem, ugyanakkor jelnek éreztem, hiszen a portfólióm tetszett nekik.
Egyik kezemben a vizes flakonom szorongattam, másikban pedig a mobiltelefonom. Marcnak alig 10 perc múlva elkezdődik az időmérője, így ő sem lehet sokkal nyugodtabb. Ennek ellenére pár másodperc múlva rezegni kezdett a mobilom. Üzenetem jött, Tőle…
„Ne feledd, hogy számomra akkor is te vagy a legszebb, ha azok a hülyék másképp gondolják… ! Csók: M.”
Amilyen gyorsan csak tudtam bepötyögtem a választ.
„Nekem pedig te vagy a legjobb! Sok sikert! Szeretlek: C”
Táskámba rejtettem a készüléket, majd kimentem a többiekhez. Rengeteg lány volt ott, de reménykedtem abban, hogy én leszek közülük az a szerencsés, akit kiválasztanak. Egy fekete, csipkés ruhát viseltem, sminknél pedig inkább törekedtem természetesre, mint kihívóra. Úgy tűnt ezt értékelték, hiszen helyeslően bólogattak, hümmögtek és jegyzeteltek, biztosat azonban csak három órával később tudhattunk meg, mikor már minden lány túl volt a procedúrákon.
A zsűri úgy döntött, azon lányok nevét sorolják fel, kik továbbjutottak, így összekulcsolt ujjakkal, idegesen vártam társaim között, hogy meghalljam a nevem.

-          Ana García – mondták az első lány nevét. Összesen hárman jutnak tovább, így mindenki aggódni idegesen méregette a zsűrit és a már tovább jutott lányt. Én ezzel szemben inkább a földet pásztáztam. – Yolanda Martinez – Nagy levegőt vettem, miközben a lány eltipegett mellettünk majd tizenöt centis magassarkújában. Egyetlen hely… az utolsó reményünk…  - A harmadik név pedig nem másé, mint…. – Nicolasa Sanchez! – több tíz mellettem álló lány tört ki zokogásban, amiért semmibe ment a napjuk és jelenlegi érzéseik szerint az életük is.
Kicsit hülyének éreztem magam, mivel számomra ez csak egy lehetőség volt és nem szándékoztam feladni. Ha nem ebben, valamiben majd győzedelmeskedem. Na igen, persze ezt valószínűleg könnyebb megtanulni egy motoros barát mellett, mint mondjuk egy matematikus környezetében. – Idén azonban rendkívüli helyzet állt elő – szólalt fel ismét a férfi, aki eddig is beszélt. Némán hallgattuk szavait. – Van köztetek egy lány, aki bár nem teljesített a legjobban, nem tudunk szó nélkül elmenni szépsége mellett, így különdíjként felajánlunk neki egy címlapfotózást.... – a hallásom legalább 5%-al romlott a lányokból előtörő sikolyok kereszttüzében. Egy utolsó utáni esély… Na, ez nem semmi! – Ez a lány pedig, Candela Gomez! – ledermedtem a nevemet hallva. Ez most komoly? Különdíjban részesülök? Pont én?  Szuper! – a másik három lányhoz léptem, akik boldogan ölelgettek, miközben egyre csak az járt a fejemben, hogy részben már sikerült!

Egy héttel később kerítettünk sort a fotózásra. Marc már a nyári szünetét töltötte, és bár több elkötelezettsége és elfoglaltsága is akadt, megígérte, hogy velem tart. Végig nézte a fodrászkodást, a sminkelést, majd a fényképezéseket minden ruhában. A véleményét is elmondta, bár legtöbbször csak arról beszélt, mennyire elképesztően gyönyörű vagyok és mennyire szeret. Ezt bebizonyítván otthon azt hazudta, kimozdul a barátokkal pár napra, csak, hogy velem lehessen.

-          Biztos vagy benne, hogy apud elhitte? – kézen fogva sétálgattunk Madrid belvárosában. Marc Barcelona fia, így egészen más érzést keltett benne most Madrid városában sétálgatni, ezt jól láttam.

-          Egészen biztos – ölelt magához. – Mit csináljunk? Mozi? Fagyi?

-          Mit szólnál egy focimeccshez? – kuncogtam.

-          Nem, mert te áruló vagy és Madridos lettél… - húzta fel orrát.

-          Megesik. Azért még szeretsz, ugye? – bújtam hozzá.

-          Naná – apró puszit lehelt a homlokomra.

-          Menjünk moziba – válaszoltam meg korábbi kérdését.

-          Rendben – a mozi bejáratához indultunk, ám ott nem várt látvány fogadott. – Can az nem…?

De… - suttogtam. – az anyám. – Ebben a pillanatban az említett felénk fordult, miközben egy vadidegen férfi ölelgette.