Treinta y dos

-          Marc? – mordult fel. – Sejthettem volna, hogy csak színleltetek – hangjából érződött a maró gúny.

-          Sejthettem volna, hogy Juliát is megcsalod, ahogy apával tetted – nem volt szó arra, milyen mérges és csalódott voltam. Nem tudtam felfogni, hogy lehet ez a nő az én édesanyám.

-          Semmit sem tudsz – vetette oda.

-          Azt jól tudjuk, hogy nem a testvéreddel vagy itt, és azt is, hogy az eljegyzésednek ezennel lőttek, szóval nyugodtan érezd jól magad… - vetette oda Marc és továbbindult, ám anyám megállította.

-          Óhh, Kedveseim. Hallgatni fogtok erről a kis találkozásról, mert, ha nem így tesztek, elintézem, hogy nem csak a kapcsolatotok, de Marc karrierje is a kukában végezze.

-          És ezt mégis hogyan akarod elérni?

-          Nem hiszem, hogy jót tenne neked egy kis botrány… - kacsintott rá. – Szóval menjetek, érezzétek jól magatokat és majd találkozunk, ha hazaérkezel a barátaiddal töltött pihenésből – nem tudtunk, mit tenni, muszáj volt belátnunk, hogy nagyobb a hatalma. Ha van valami, ami fontosabb nekem a szerelmünknél, az Marc boldogsága, márpedig ő csak akkor lehet boldog, ha nyugodtan versenyezhet tovább.

-          Rendben. Ha hallgatsz, mi is – bólintott, majd visszafordult a férfi felé, akit nem nagyon érdekeltek az előbb történtek. Miközben elhaladtam mellette, arra is rájöttem, miért. A jegygyűrű ott csillogott az ujján.

A mozi helyett, inkább vettünk egy-egy shaket a McDonald’s-ban, majd hazaindultunk hozzám. Nem nagyon szólaltunk meg, még fel kellett dolgoznunk az imént történteket.

-          Annyira… annyira… áhhh – mormogtam. Csalódott voltam, hogy ilyen tehetetlen helyzetbe kerültünk.

-          Valahogy akkor is rá fogom ébreszteni apámat – fel s alá sétálgatott a szobámban. Hasonló idegállapotban voltunk.

-          És én itt leszek, hogy segítsek neked – simogattam meg karját.

-          Mi lenne velem nélküled – sóhajtott fel, miközben maga mellé húzott.

-          Ezt én se tudom – szorosan hozzábújtam, hátha elveszhetek ölelésében. – Gyere, csináljunk valami finomat! – a konyhába húztam, ahol nekiálltunk sütni egy kis gofrit.

-          Figyelj, ha a modell szakma nem jön össze, menj cukrásznak. Én biztos mindig nálad vásárolnék – nyalta le ujjáról a rajta maradt tejszínhabot.

-          Csődbe mennék, ha mindig arra várnék, hogy ehess egy kis szénhidrátos süteményt – emlékeztettem. Az igazat megvallva, az is meglep, hogy most hajlandó volt ilyen sokat enni velem.

-          Ha kell eszek mindennap, csak segíts ledolgozni – kacsintott rám.

-          Én aztán nem futok veled. Ott hagynál a lassúságom miatt – csóváltam a fejem.

-          Hmm. Nem is ilyen módszerre gondoltam – ölébe húzott és lágyan megcsókolt.

Másnap reggel apró simogatásokra ébredtem. Az egyik legjobb dolog az életben, az ilyen ébredés.

-          Jó reggelt! – leheltem.

-          Neked is jó reggelt! – simogatta arcomat. Még mindig félmeztelen volt, ahogy az én testem is csak egy apró bugyi és a takaró fedte. Hosszú éjszakánk volt, és nem tartottuk fontosnak visszaöltözni elalvás előtt.

-          Mi a mai program? – ásítottam, majd felemeltem fejem egy apró csókért.

-          Hmm… - fölém emelkedett és megsimogatta az arcom. – Mondjuk kezdésképp egy reggeli a teraszon?

-          És te csinálod? Szuper ajánlat – mosolyogtam.

-          Nos, én rád gondoltam, de oké – nevetett fel. Ebben a pillanatban hallottam a lakásajtó hangját, amit talán este felejtettünk nyitva. Pár másodpercen belül pedig Juliá meredt, dühös pillantásával kellett szembenéznünk, amint berontott a szobámba.