treinta y cuatro

Mondanom se kell, egészen másnap délig kattogott az agyam, vajon mit akarhat Lara ezzel az üzenettel. Végül aztán rendbe szedtem magam és elindultam az SMS-ben leírt úti célhoz. Idegesen doboltam a kormányon és ezen az sem segített, hogy nagy a forgalom a Telecino környékén. Szapora pulzusszámmal ugrottam ki a kocsiból, miután sikerült parkolóhelyet találnom, és elindultam az említett étterem felé. Alig léptem be az ajtón, mikor megpillantottam a riporterlányt az egyik asztalnál.

-          Szia – léptem hozzá, majd kihúztam a széket és leültem vele szembe.

-          Szia – rám mosolygott, majd lenyelte az utolsó falatot ebédjéből. – Örülök, hogy eljöttél! Éhes vagy?

-          Nem – tiltakozóan megráztam a fejem. Nem hiszem, hogy egy falat is lemenne a torkomon.

-          Rendben, akkor akár mehetünk is – értetlenül meredtem rá, de megvártam, hogy fizessen, majd követtem őt.

-          Lara, mi folyik itt? – lépkedtem mellette.

-          Azért hívtalak ide, mert tudni akartam tényleg szereted-e, és mert azt hittem, tovább elnyúlik az ebédem – mesélte.

-          Persze, hogy szeretem – bántott, hogy egyáltalán megfordult a fejében ennek az ellentétje.

-          Akkor örülni fogsz annak, amit kitaláltam – egy elbűvölő mosoly kíséretében terelt a Telecino tévécsatorna épületébe, majd keresztülhaladva egy hosszú folyosón és három irodán, megállt egy nagy, fehér ajtó előtt. Intett, hogy nyissam ki, de egy percre elgondolkodtam. Mi lesz, ha kinyitom? Készítenek egy részt valami átverős műsorhoz? Vagy lencsevégre kapják Marc Marquez eltitkolt barátnőjét? – Menj már, gyerünk! – noszogatott. Lenyomtam a kilincset, majd beléptem az üres helységbe. Fehérre meszelt falak, néhány szék és egy nagy asztal két pohárral, és egy üveg vízzel.

-          Lara, én nem értem… - pillantottam rá.

-          Csak menj be, és bújj el! – szólt rám, majd behúzta az ajtót. Nem sok lehetőségem volt elbújni. Vagy beállok az ajtó mögé, vagy a függöny mögé. De talán még az asztal alá is beférek. Mivel az asztalterítő nem volt túl hosszú, inkább az ajtó mögé bújást választottam. Volt annyi helyem, hogy ne vágjanak gyomorszájon, rögtön az ajtó kinyitásával.
Miközben nagy levegőt vettem, ismerős hangokat hallottam az ajtó irányából.

Jesszusom! Ez Juliá! – sikoltotta a belső énem, amint felismertem. De mit keres ő itt vajon? És ami a legfőbb, engem miért hívott ide Lara??

-          Bevallom neked Lara, nem szívesen hagynám egyedül most Marcot – az ajtó egy öt centi távolságra kinyílt. Majd’ megállt a szívem a rémülettől. Ha bejön ide és meglát, nekem végem….

-          Én elhiszem, és megértem, de elég régóta ismerjük egymást. Rám bízhatod – győzködte a lány. Most jutott el igazán a tudatomig… MARC ITT VAN!

-          Csak engedd, hogy benézzek – kérte a férfi.

-          Csak nyugodtan – vettem egy nagy levegőt, majd behúztam a hasam. Megpróbáltam minél apróbb levegővételeket intézni.
Juliá kitárta az ajtót és benézett, de miután nem látott senkit, távozott.

-          Rendben. Egy fél óra elég lesz? – Tényleg szorosra vette Marc pórázát, hiszen jól hallatszott, ezt a fél órát is sokallja.

-          Szerintem igen – egyezett bele a lány.

-          Oké, addig iszok valamint – indult el. Lara belépett a szobába, és nem volt egyedül. Alig pár pillanat múlva szerelmem sziluettjét láttam meg kirajzolódni mellette.

-          Szóval, miről is kell ilyen sürgősen interjút adnom? – lépdelt Marc az asztalhoz.

-          A szezon második feléről, természetesen. Mindjárt kezdődik! – mosolygott rá Lara, majd miután becsukta az ajtót, felém mutatott.

-          Can – suttogta. Közelebb léptem hozzá és hosszan megöleltem.  – Annyira hiányoztál – simogatta arcomat, mielőtt megcsókolt.

-          Te is nekem! – töröltem le kibuggyanó könnycseppjeimet. Ölébe húzott, így ültünk le Larával szembe, aki mindeközben egy álinterjút intézett.

-          Fogalmam sincs, hogy köszönhetném meg – csóválta fejét Marc, miközben még szorosabbra fonta karjait testem körül.

-          Tegyetek valamit Carmen ellen – felelte Lara. – Nem hagyhatjátok, hogy nyerjen.

-          Mit tehetnénk? – kérdeztem értetlenül. Végtére is nincs kézzel fogható bizonyítékunk a hűtlenségére, Juliá pedig a jelen helyzetben nem hinne pusztán a szavunknak.

-          Rá állíthatnánk egy magánnyomozót – elmélkedett kedvesem.

-          Ilyen nem csak a filmekben van? – egyöntetűen csóválták fejüket. – Akkor meg mire várunk? Ismertek ilyen embert?

-          Nem, de talán tudunk egyet keríteni – merengett Lara. – Én elintézhetem, de kell egy kép az édesanyádról – Előkerestem a pénztárcám és kivettem belőle egy képet, amit fogalmam sincs minek is tettem oda. Amit anyám iránt érzek, az már nem éppen szeretet.

-          Itt van – nyújtottam át. – Megadnád neki az én számomat? Ha talál valamit, azonnal tudni akarok róla – bólintott, majd a táskájába tette a képet. Az órára pillantottam, már csak alig öt percünk volt, és a tervünk sikerében se igazán bíztam. Anyám okosabb ennél. Biztos vagyok benne, hogy tudja, bosszút esküdtünk, így sokkal jobban figyel arra, mit és hol csinál.
Két percig még élveztem párom közelségét, majd ismét elbújtam, míg Lara visszakísérte Marcot az édesapjához. Ez most már tényleg háború és addig küzdök, míg meg nem nyerem. Szeretjük egymást, és ez mindennél fontosabb.