veintiún capítulo

-          Szokásos köreit még lefutotta mindenhol, mindenkinél, majd a motoGP-sek futamát követően öltözőjében találkoztunk megint.

-          Szia – simogatta arcomat.

-          Az én kis győztesem – öleltem meg boldogan. – Látod, én megmondtam, hogy nyersz?!

-          Igen – bólintott, majd lágyan csókolgatni kezdett. – Örülök, hogy itt voltál velem!

-          Én is! – tényleg boldog voltam. Ez valami egészen elképesztő érzés. A pálya mellől szorítani az embernek, akit szeretsz. Ő pedig nyer! Egyszerűen leírhatatlan. Bárki, aki azzal érvel, tévéből több mindent látni, az csak fél bevallani, hogy mennyivel jobb is lehetne. – Mit csináljunk? Tudod, tied a délutánom – igazgattam kósza hajtincsét.

-          Nos… öhm… csak két óránk van – motyogta. – Utána indul a gépünk. Apa szeretne már hazamenni, hogy megnézze öcsit – magyarázta.

-          Az is valami – hajoltam közelebb, hogy lágyan megcsókoljam. Ezt aztán sikerült elnyújtanunk annyira, hogy a majd két órát lekurtítsuk másfélre. Végül segítettem neki összepakolni, majd a laptopjával az ölében leültünk kicsit netezni, beszélgetni. Aranyos volt, hogy most kezdte el felfedezni és használatba venni az ’XD’ karakterű smileyt.

-          De oda minek írsz? – mutattam az egyik kiírásához.

-          Mert miért ne? – vigyorgott. – Én nevetve írom!

-          De te miattam nevetsz! – kuncogtam.

-          Nem baj – vont vállat. Elküldte az üzenetet, majd testvérének is írt, aki az ágyában fekve bújta a világhálót. Közöltük vele, hogy hamarosan érkezünk, ő pedig örömmel fogadta. Ale, haza fog még menni, én azonban Marcéknál maradok, az ő külön kérésére.

A repülőtéren váltam el Alejandrától, egy nagy öleléssel. Marc is megpuszilta, megölelte, mire Juliá sejtelmesen mosolygott. Még ha tudná, hogy mennyire rossz helyen kapizsgál..
Mivel barátnőm a következő futamra is velünk tart majd, így ahogy velem Hollandiába, egy nappal később utazik majd utánunk.
Amint beértünk Márquezék lakásába, Álex bukkant fel előttünk. Már egész jó egészségnek örvendett. Üdvözöltük egymást, majd a szobába indultunk. Gyorsan kipakoltam a szennyes ruhákat, ahogy Marc is az ő táskájából. Míg anya elindította a mosógépet mi letelepedtünk a nappaliban a videójátékok és egy nagy adag gyümölcssaláta mellett. Elmeséltük Álexnek az élményeket, tapasztalatokat, Marccal megvitattak pár információt a motort illetően is. Kellemesen telt el a napunk hátralévő része.
Este nehezen aludtam el, túl sok minden zsongott a fejemben. Végül éjfél körül meguntam a dolgot. Belebújtam papucsomba és halkan átosontam Marchoz. Már javában szundított, ám örökös szerencsétlenkedésemet folytatva, belerúgtam az ágyába, így szisszenésemre felriadt.

-          Jól vagy? – kérdezte aggódva.

-          Igen, csak fáj egy kicsit – szívtam fogaimat.

-          Gyere ide! – kinyújtotta kezét, majd lehúzott magához. Lefeküdtem mellé, majd hozzábújtam. Odahajolt lábamhoz és egy apró puszit nyomott rá. – Jobb?

-          Sokkal – mosolyogtam, majd apró csókot leheltem ajkaira. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek! Csak át akartam jönni, hogy veled legyek. Nem tudtam elaludni…

-          Semmi baj – simogatta arcomat. – Aludj velem! – nagyon fáradt volt, ami érthető egy ilyen nehéz és eseménydús nap után.

-          És reggel?

-          Megoldjuk – lehelt apró puszit vállamra, majd lassan újra álomba szenderült. Karjai között végre engem is elnyomott az álom.
Reggel aztán nagyon hamar ébresztett. Lágyan simogatta arcomat, majd apró csókot lehelt a számra.

-          Nem akarok felkelni – dünnyögtem.

-          Vissza kell menned a szobádba! – emlékeztetett. - Pihengess egy kicsit, aztán majd reggeli után elmehetnénk valamerre – gondolkodott.

-          Elviszel crossozni? – vigyorogtam rá.

-          Nem is tudsz crossozni – húzta fel szemöldökét.

-          De motorozni már megtanítottál – kacsintottam rá.

-          Igaz – bólintott. – Akkor ma cross, holnap meg jetski – simított ki egy tincset a hajamból. – Most menj, mielőtt baj lesz! – amint kimondta ajtónyitódást hallottunk.

-          Mindjárt megyek, csinálok reggelit, csak benézek Canhez… - motyogta anyám Juliának. Marccal elkerekedett szemekkel pillantottunk egymásra. Na, ebből, hogy mászunk ki?