vigésimo capítulo

-          Majd egy óra telt el, mire kopogtak az ajtón. Marc mosolygott rám, pulóverbe és farmerbe burkolózva, szemét napszemüveg takarta. Én is felhúztam a csuklyámat, a rejtőzködés érdekében. Szerencsére kint nem volt olyan jó idő, hogy feltűnést keltsünk. Dani Marcnak, Ale nekem falazott, így végre tölthettünk kettesben egy kis időt. Gyalog indultunk útnak, sétálgattunk a környéken.

-          Ugye már nem neheztelsz az ötletem miatt? – leültünk a sétálóutca egyik padjára és összebújtunk.

-          Nem örülök neki, de nincs más választásunk – nyugtáztam. – És bízom benned! – közelebb hajolt, hogy apró csókot leheljen ajkaimra. – Hogy érzed? Milyen lesz a holnapi nap?

-          Bízom a legjobbakban! – mosolygott. – De a te megérzéseid szoktak beválni! Mit érzel?

-          Hogy nyerni fogsz, mert te vagy a legjobb! – felnevetett.

-          Korán sem – tiltakozott.

-          Nekem igen! – ellenkeztem. Nyelvet öltöttem rá, mire felhúzta szemöldökét. Annak idején ezt sokszor eljátszottuk, a vége általában az lett, hogy menekülnöm kellett a csikizés elől.

-          Fuss! – vigyorgott. Neki is eszébe jutottak a régi idők. Felálltam, de incselkedés képen még lejtettem előtte egy kis táncot, mire értem nyúlt és én rohanni kezdtem. Sokkal gyorsabb volt nálam, így karjai hamar derekam köré fonódtak. – Incselkedünk, incselkedünk?

-          Én? Miket képzelsz te rólam? – színpadiasan megsértődtem.

-          Nagyon szeretlek – csókolt nyakamba.

-          Én is téged – megpusziltam, majd összekulcsoltam ujjainkat és folytattuk a sétálást. Végigjártuk az ismertebb és fontosabb utcákat, majd győzködött, hogy üljünk be az egyik cukrászdába, ám nem akartam kínozni. Ha ő nem ehet, akkor én se. Ehelyett inkább vettem egy ásványvizet, azt kortyolgattuk el. Minden olyan idilli volt. Csak mi ketten, senki más. Mint egy álom. El se tudom képzelni mi lesz, ha a szüleink összeházasodnak. – Lassan mennünk kellene – emlékeztettem.

-          De olyan jó itt – szontyolodott el.

-          Tudom – simogattam hátát. – De holnap is az lesz! ÉS megígérem, hogy a futam után egész délután csak a tied leszek! Azt csinálunk, amit csak szeretnél!

-          Amit szeretnék? – pimasz mosolyából azonnal leszűrtem, mire gondol. Bólintottam. – Hát jó – vigyorgott. Kézen fogva sétáltunk a szállodáig, majd még a bejárat előtt elbúcsúztunk egy hosszú csókkal.
Boldogan indultam fel a szobámba és vártam a másnapi futamot.

Reggel ébredés után az első dolgom az volt, hogy valami csinos ruhát válasszak magamnak. Persze nem fogja nézni senki, de a délutánt Marccal töltöm, szeretném, ha jó formában mutatkozhatnék előtte. Idegesen cibáltam ki a ruhadarabokat a bőröndömből, amelyet kerestem, természetesen a legalján lapult.

-          Jó? – fordultam körbe Alejandra előtt.

-          Persze – bólintott. Nem értette mire ez a nagy készülődés. Éreztem, hogy jó napunk van, hogy most Marc fog nyerni. Biztosra éreztem!
Megreggeliztünk, majd a pályára mentünk Juliával. Már a warm up-ok mentek, amiknek nincs különösebb jelentősége, csak bemelegítő a verseny előtt.

-          Hogy vagy ma? – kérdeztem Marcot az ebédlőben.

-          Egész jól – bólintott. – Bizakodom.

-          Helyes! – bólogatott barátnőm is. Mi is ettünk pár falatot, de nem sokat tudtam lenyelni, ahhoz túl ideges voltam. A legrosszabb rémálmom, hogy egyszer baja esik.
Miután befejezte az evést nyomtam szájára egy biztató csókot és hagytam, hogy menjen intézni a kötelességeit, míg mi beültünk a bokszba megnézni a moto3-asok futamát. Vinales nyert, mögötte Cortese és Kent állhattak a dobogóra. Cortese és Vinales is szimpatikus, így örültem nekik, ám a gyomrom kezdett mogyoró nagyságúra szűkülni, így valahogy nem igazán érdekelt a díjkiosztásuk.
A percek peregtek, Marc felvette a bukósisakot és a rajtvonalhoz tolták a motort.
Amint megvolt a jelzés Marc vezetésével elindultak a felvezető körre. Összekulcsoltam ujjaimat, remegő lábaimmal idegesen doboltam a padlón. Visszaálltak a felfestett rajtkockákba, majd megkapták a startjelzést. Marc nem vett túl jó rajtot, így visszaesett az első helyről. Csalódottan sóhajtottam fel. Lehetséges lenne, hogy becsaptak a megérzéseim?
Ám, ha azok igen, Marc egészen biztos nem okoz csalódást! Meredten néztem a képernyőt, míg el nem kezdtek peregni a percek. Marc tényleg visszatért, hamar felküzdött az elkezdett helyeket, majd az utolsó, irtózatosan hosszúnak tűnő körökben az első helyet is visszaszerezte. Szerencsére megtartotta, amíg áthajtott a célvonalon. Örömünkben az egész boksz felugrott. Ujjongtunk, tapsoltunk, kurjongattunk. Hatalmas élmény volt!
A srácok szerencsére megengedték, hogy kirohanjunk a srácokkal, ahova megérkeznek a versenyzők. Így miután Marc leállította a motort nem csak a csapattagokat és Juliát, hanem engem és Alejandrát is megölelt.

-          Ügyes voltál! – suttogtam.

-          Igazad volt – mosolygott.

-          Csak bíztam benned – rántottam meg a vállam. Tovább mosolygott, majd hagyta, hogy ellepjék az újságírók, riporterek. Lenyilatkozta, amit kellett, majd a pódiumhoz vették az irányt. Bár tévén keresztül már sokszor láttam a dobogó legfelső fokán, élőben sokkal varázslatosabb érzés volt.