Vigésimo Noveno capítulo

-          Hirtelen riadtam fel, mikor úgy éreztem, innen már nincs lejjebb.

-          Na, végre! – simogatta meg Marc az arcomat. Körbenéztem és még mindig a németországi lakosztályunkban voltunk. Az ágyamról még a lepedőt is lerugdostam, olyan rosszul aludtam. Kivert a víz, és úgy festettem, mint aki egy teljes hete nem aludt.

-          Mi történt? – értetlenkedtem.

-          Apuéknál aludtam a másik szobába, mikor Ale szólt, hogy valami nem stimmel. Sírtál, ordítottál, rugdosódtál… - tájékoztatott. Szóval csak egy álom volt az egész. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd visszadőltem a párnára. – Mit álmodtál? – simogatta meg kedvesen arcomat.

-          Borzalmas volt – suttogtam, miközben néhány könnycsepp újra utat tört magának arcomon. – Nem akarok róla beszélni. Egyelőre semmiképp… - suttogtam. – Csak legyél itt velem! – közelebb húzott magához és szorosan ölelt, míg nem sikerült lenyugodnom.

-          Még korán van. Pihenjünk! – suttogta a fülembe. Hátamat simogatta, és bár nem aludtam vissza, pihentem még egy kicsit karjai között. El sem akartam hinni, hogy ez az egész, életem legborzalmasabb napja, csak egy álom, nem több. Tehát életem két legfontosabb személye, tényleg nem vert át. Marc szeret, nekem pedig nem szabadna kételkednem ebben.

Mikor legközelebb az órára pillantottam, már idejét láttam kikelni az ágyból. Marc visszaaludt, így fel kellett ébresztenem, de szerencsére most mutatott hajlandóságot rá.

-          Jobban vagy? – simogatta meg arcomat.

-          Igen – bólogattam. – Köszönöm, hogy itt vagy velem!

-          Kicsim, ez természetes! – mosolygott. – Nagy szerencsénk volt, hogy itt maradtam. – Ha pontosan tudná, mennyire….

-          Igen – apró csókot leheltem ajkaira, majd a fürdőbe indultam. Rám fért egy frissítő zuhany.
Miután összeszedtem magam a halban találkoztam a többiekkel, ahol megreggeliztünk.
Nem nagyon volt étvágyam, még kísértett a rémálmom, főleg, hogy Alejandra és Marc egymás mellett ültek, ám tudtam, hogy muszáj, így ettem pár falatot. Amint itt végeztünk mentünk is a pályára, hiszen nemsoká harmadik szabadedzés, majd később időmérő is lesz. Nagyon kíváncsi voltam a mai eredményekre. Az idő nem volt túl jó, de még mindig bíztam a legjobbakban.

-          Minden rendben? – ült le mellém barátnőm a boxban.

-          Igen, most már jobban vagyok – bólogattam. – Köszönöm, hogy szóltál neki – biccentettem Marcito felé.

-          Nagyon rossz volt téged úgy látni és hiába ébresztgettelek, nem reagáltál… Gondoltam, ő tudja, mit tehetne, mégiscsak szerelmesek vagytok – vigyorgott.

-          Shhh! Halkabban! – pisszegtem le, mielőtt Juliá meghallja.

-          Jó-jó, de meséld el mit álmodtál! – vettem egy nagy levegőt, majd belevágtam, hogy megosszam vele életem legrosszabb napjának megálmodását.

Délután van. Összekulcsolt ujjakkal meredek a hatalmas képernyőre, mikor párom az utolsó percekben is a pole pozícióért harcol. Az idő nem túl jó, de ő és a csapat is megtesz minden tőlük telhetőt. Jó kis harc volt, melyből nagy örömömre Marc került ki győztesen. Megszerezte a polet Julian Simon és Mika Kallio előtt.
Nagymosollyal az arcomon fogadtam, mikor visszatért a boxba. Megszabadult kesztyűjétől, sisakjától, majd közelebb lépett hozzám és megölelt.

-          Látod? Igazam volt! – suttogtam fülébe.

-          Te kis boszi – kuncogott. Felnevettem, majd hagytam, hogy csapatához menjen, mielőtt az interjúra indulna.

-          Szerinted meglesz holnap? – érdeklődött Álex a hátam mögött állva.

-          Persze – bólogattam. – Lehet, hogy ő nem szereti a pályát, de attól még a pálya szereti őt – mind felnevettünk.