cinco capítulo

     Egy. Kettő – számoltam az ajtókat. A lehető leghalkabban nyomtam le a kilincset és léptem be. Halványan égett az éjjeli lámpa fénye, Marc pedig az oldalán fekve nézte a tévét. Neszezésemre felnézett.

-     Szia – mosolyodott el halványan.

-     Szia –én ajkaim is mosolyra húzódtak. – Ne haragudj, csak eszembe jutott, hogy a parkban kérdeztél valamit, amit végül nem meséltem el – motyogtam. – Megengeded?

-     Persze – kikapcsolta a tévét, majd mutatta, hogy üljek le mellé.

-     Én mindig azt hittem, hogy apa és én teljesen őszinték vagyunk egymással – kezdtem bele, miközben befészkeltem magam mellé. – Jó, persze nem mondtam el minden kis apró részletet az életemből, de a fontosakat igen. Azt viszont nem tudtam, hogy ő titkolózik – már nem fájt annyira beszélnem erről, mint akkor, habár örökre seb és hiány marad a szívembe. – Egyik nap rosszul lett a munkahelyén. Csak úgy elájult – minden erőmmel gesztikuláltam, így tudtam legjobban kifejezni, mit is éreztem. – A kórházban mondták, hogy rákja van, és… és őt ez egyáltalán nem lepte meg. Végig tudott róla, érted? – előtört pár könnycsepp, gyorsan letöröltem őket és folytattam. – Sajnos, már előrehaladott stádiumban volt. Két és fél hónappal később pedig meghalt. Amikor megkérdeztem miért nem szólt, azt mondta, hogy a vizsgálatok szerint nem sok esélye volt a túlélésre, és ő is így érezte, de nem akarta, hogy szenvedni lássam. Gyógyszerek, sugárkezelés és a többi… - újra elborították arcomat a könnyek. Marc magához ölelt és olyan szorosan tartott, hogy attól féltem, összetör.

-     Részvétem – suttogta a fülembe.

-     Köszönöm – szipogtam még párat, mire a kezembe nyomott egy papír zsebkendőt. Megtöröltem a nózim és lefeküdtem az ágyra, ő pedig mellém, egymással szembe.

-     Mesélj te is! – kértem. – Mondjuk a motorokról! Annyira örültem, mikor bajnok lettél – mosolyogtam.

-     Én is – nevetett halkan.

-     Elhiszem – tudtam mennyit jelent számára és azt is, hogy fontos szerepet játszik további karrierjében is.

-     Annyira leírhatatlan az érzés, amikor… amikor érzed, hogy célba értél, teljesítetted az álmodat. Mikor több száz, sőt ezer ember érted drukkolt és megadhattad neki az örömöt, amire vágytak. Láttam apám és a csapat szemében a büszkeséget és az örömkönnyeket, Álex pedig mindig azzal jön, hogy én vagyok a példaképe és ez valami elképesztő élmény – teljesen átadta magát az érzésnek, mint aki gondolatban most éli vissza.

-     Bárcsak ott lehettem volna – húztam el a számat.

-     A következőn ott leszel – ígérte. – Erre megesküszöm – tette kezét a szívére.

-     Így legyen – bólintottam mosolyogva.
Beszélgettünk még pár dologról, mint Alejandra, az érettségik, az ottani iskolám, de a barát-barátnő téma még véletlenül se került elő, aminek kicsit azért örültem. Hajnalban aztán már nem volt erőm visszasétálni a szobámba, Marc pedig nem zavartatta magát, így mellette hajtottam álomra fejem.

Reggel az ifjabb Marquez alig kapott evegőt, mikor berontott a szobába.

-     Candela, anyukád keres! Épp a szobádban van és nagyon mérges lesz, ha rájön, hogy nem aludtál ott! – magyarázta. Összekaptam magam és kilestünk a folyosóra. Amint anya a szobámba ment a fürdőszobához szaladtam, lehúztam a wc-t, majd megmostam a kezem és az arcom. Úgy sétáltam be szobámba, mint egy átlagos napon.

-     Jó reggelt! – ásítottam.

-     Te most a fürdőszobából sétáltál ki? – húzta fel szemöldökét.

-     Honnan máshonnan? – értetlenkedtem. – Már pisilni se szabad?

-     Az előbb bekopogtam, de nem válaszoltál… - folytatta.

-     Nem szoktam beszélgetni – forgattam szemeimet. – Egyébként is, még korán van. A nevemet se tudom ilyenkor, nem hogy mi van.

-     Jó, mindegy. Azért jöttem, hogy szóljak, szedd rendbe magad, mert elmegyünk – mosolygott.

-     Hova? – húztam fel szemöldököm értetlenül.

-     Vásárolni! Hova máshova? – Ja, bocs. Nem vagyok az a tipikus pláza csaj, ezért nekem volt egyértelmű…

-     Oké – erőltettem arcomra egy mosolyt. – Letusolok, reggelizek és mehetünk – bólintott és magamra hagyott a szobában. Egy hatalmas sóhaj után léptem a bőröndömhöz. Hihetetlen, hogy bujkálnom kell, csak, mert egy kis időt töltöttem el a számomra egyik legfontosabb emberrel.

Felfrissülve mentem le reggelizni, már a fiúk is ott ültek egy-egy szendvics fölött.  

-     Jó reggelt! – köszöntöttem őket egy-egy puszival.

-     Neked is – mondták kórusban.

-     Mit kérsz? – fordult felém Juliá.

-     Müzlit – gondolkodtam.

-     De ugye nem fogyókúrázol? – húzta fel szemöldökét.

-     Nem – mosolyogtam. – Csak most ezt kívánom – rántottam meg a vállam.

-     Akkor jó. Már attól féltem te is beleestél ebbe a fiatal lányok problémájába – ha nem a szerelmem apja lenne, még örülnék is, hogy a mostohaapám lesz.

-     Nem igazán – ráztam a fejem. Oké, nem voltam odáig a testemtől, de szerintem jó úgy, ahogy van.

-     Ezt jó hallani – mosolygott. Falatozni kezdtem, miközben jobban megfigyeltem a srácok szendvicsét. Nem volt egy igazi szendvics, valahogy kicsit furán nézett ki, aztán rájöttem, a versenymotorosoknál fontos a súly és a kondi, valószínűleg megalkotott étrendjük van.

Mire végeztem, anyám is elkészült. Eléggé kicsípte magát, nem tudom erre mi szükség a vásárláshoz, de nem volt kedvem szóvá tenni. Az, hogy Marccal kibékültünk, túl boldoggá tett ahhoz, hogy most belemenjek bárkivel is egy veszekedésbe.
Magukra hagytuk a hímneműeket a lakásba és elindultunk a pláza felé. Anyám kocsijával mentünk, nem bízott abban, hogy elég tapasztalt lennék a biztonságos vezetéshez. Bár nem tudom, mit gondol, így, hogy szerezhetnék tapasztalatot?
Butikról butikra jártunk és szinte az egészet felvásároltunk. Anya beújított két új fürdőruhát a nászútjára, egy magas sarkút az eljegyzésre, valamint egy gyönyörű ruhát is. Nekem is vettünk pár ruhát, de csak utcai használatra, mivel a partira már vettem egyet Alejandrával. Beújítottunk egy pántnélküli nyári ruhát, egy hosszított pólót, két rövidnadrágot és egy szoknyát. Dél után nem sokkal már épp elég éhesek voltunk, ezért beültünk az egyik gyorsétterembe. Bár nem volt kimondott témánk, egésznap a semmiről beszélgettünk (és persze az eljegyzésről), egész tűrhetően éreztem magam anyám társaságában.