decimocuarto capítulo

   Bekapcsoltam a rádiót, így a zene végig üvöltött a hazaúton. Úgy éreztem, kicsit felszabadultabbá tett. Pár órával később végül leparkolhattam apám egykori háza előtt. Bár már tulajdont tekintve az enyém, nem voltam képes így nevezni. Mintha az által elengednék egy újabb apró emlékfoszlányt, amely apámból maradt.
Becipeltem csomagjaimat, majd nekiláttam a kipakolásnak, miközben kezembe vettem a telefont, hogy megcsörgessem Alejandrát. Volt egy olvasatlan üzenetem, nyilván a kocsiban nem vettem észre. Marc küldte.
Remélem, minden rendben. Már most nagyon hiányzol. Alig várom a csütörtököt! Csók, M.
Elmosolyodtam, majd bepötyögtem egy gyors választ.
Minden OK, már itthon vagyok. Jó itt, de hiányzol. Én is várom, hogy indulhassak végre, de csak pár nap. Addig edzegess! xoxo, Can
Amint a készülék jelezte, hogy elküldte felhívtam barátnőmet és közöltem vele, hogy hazaértem, ha gondolja, jöjjön át. Nem kellett kétszer mondanom, már indult is.
A szennyes ruháimat bedobáltam a mosógépbe és elindítottam, mikor nyílt a bejárati ajtó.

-     Szia – öleltem meg boldogan.

-     Szia, te hős szerelmes – kuncogott. – Na, milyen volt? Mesélj el, mindent! Mi újság a herceggel?

-     A herceg újra az én hercegem – mosolyodtam el.

-     Mi? – lepődött meg. – Szóval ti most… ?

-     Együttvagyunk – bólintottam. – De titkolózunk, szóval tartsd a szádat! – kértem.

-     Ez természetes – bólintott. – Úr Isten, annyira örülök! – ölelt meg. – Végre boldog vagy!

-     Én is örülök – mosolyogtam tovább. – De van még valami!

-     Megkérte a kezed? – nézett rám döbbenten.

-     Mi? Nem, dehogy! – nevettem fel. – Bolond! – ő is velem nevetett. – Meghívott minket Assenbe, ahol a hétvégén a versenye lesz! Mint barátok megyünk, de a lényeg, hogy ott lehetek vele, te pedig végre megismerheted! Már, ha eljössz…

-     Viccelsz? Ki nem hagynám! – vigyorgott boldogan.

-     Szuper – öleltem meg újra. – Na, de mi a tervünk mára?

-     Nem tudom – vont vállat. – Éhes vagyok – jelzésként gyomra is korogni kezdett.

-     Én is – helyeseltem. – Indítványozom, hogy csináljunk valami finomat – helyeslően bólogatni kezdett.

-     Támogatom – a konyhában sétáltunk és átnéztük a fellelhető hozzávalókat. Kitaláltuk, hogy süssünk pizzát, így ugyan el kellett mennünk pár dologért a boltba, de a világ egyik legfinomabb ételét fogyaszthatjuk el.

A gyors vásárlás után újult erővel láttunk neki az ennivalónak. Persze nem bírtuk ki viccelődés nélkül, a végére mindkettőnk haja tele volt liszttel.

-     Még jó, hogy tegnap mostam hajat – miközben felszeleteltük a drágaságot, Alejandra még mindig a haját tanulmányozta.

-     Majd megmosod megint – rántottam meg a vállam, miközben egy jó nagy szeletet helyeztem tányéromra.

-     Még jó, hogy nem fogyókúrázok – nyalta meg száját, majd beleharapott sajátjába.

-     Apropó fogyókúra – ötlött eszembe egy ravasz terv. Elővettem a mobiltelefonomat és lefotóztam a pizzát, majd MMS-ben elküldtem páromnak, ezzel az üzenettel: Látod, mivel töltöttem a napom? Ez az, amiből te nem ehetsz! Jó edzést! ;)
Nem kellett sokat várnom arra, hogy visszaírjon.
Áááááááááááááááááááááááááááááááá. ROSSZ vagy!

-     Áh, dehogy is – kuncogott barátnőm.

-     Azt se tudom, mit jelent az, hogy rossz – nevetgéltem én is. Átmentünk a nappaliba és úgy döntöttünk megnézzük A felhők fölött 3 méterrel című filmet. Be kell valljam, Mario Casas véleményem szerint továbbra is álom pasi.

-     Ha nem jön össze Marc-al, megkeressük Mariot – rántotta meg vállát Alejandra, mire képen töröltem egy párnával.

-     Nekem Marc kell! Lehet, hogy nem a világ leghelyesebb pasija, de én bármit megtennék érte – magyaráztam. Szólásra nyitotta száját, de a telefonom csörgése félbeszakította. A készülékért nyúltam, de barátnőm gyorsabb volt.

-     Óh, a herceg az – kuncogott. Kikaptam a kezéből, a mozdulat közben megnyomva a zöld gombot is.

-     Szia – mosolyogtam bele.

-     Szia – az ő hangja is vidám lett. – Mi újság?

-     Candela le akar cserélni téged Mario Casasra – kiabálta Ale a telefonba, majd elnevette magát.

-     Mi? Ez nem igaz! – tiltakoztam azonnal.

-     Szóval, Mario Casas, mi? – kuncogott párom is.

-     Kikérem magamnak! Éppen azt mondtam, hogy még rá se cserélnélek le! – magyaráztam, miközben még mindig nevető barátnőmhöz vágtam a telefontartómat.

-     Oké, a te verziód jobban hangzik, szóval azt fogom elhinni – nevetett.

-     Dilinyós – forgattam szemeimet, bár ő nem láthatta. – De azért szeretlek…

-     Imádom ezt hallani! – kuncogott. – Én is szeretlek téged – elmosolyodtam, majd áttértünk arra, amiért valójában keresett. Jön-e Alejandra is Assenbe. Elújságoltam neki a jó hírt, amitől ő is felvillanyozódott, vagy inkább csak az én jókedvemtől, ki tudja. Az azonban biztos, hogy egyre izgatottabban vártam, hogy végre felszállhassunk a repülőre.