decimotercer capítulo

    A reggelinél az egész család együtt volt. Mind ott ültünk az asztalhoz, mégse szólt senki semmit. Mi is csak lopva pillantottunk néha egymásra.

-     Mit csinálsz jövő héten? – fordult felém Álex egyszeriben.

-     Nem tudom még – vontam vállat.

-     Nincs kedved eljönni Assenbe? – kérdezte. Assen egy holland város, ebben biztos voltam, és, ha jól emlékszem, ott lesz Marc következő versenye.

-     Nem is tudom… - motyogtam. – Én nem akarok zavarni, meg nem igazán tudom, milyen ennek a menete…

-     Nem zavarnál, sőt örülnék, ha a bokszomból szorítanál értem – mosolygott Marc. – És azt mondtad, márt láttál ilyet a tévében, a menete nem sokkal másabb, csak annyiban, hogy mindig időben kell ott lenni a megbeszélt helyen – magyarázta.

-     Juliá, szerinted? – fordultam a férfi felé.

-     Remekül hangzik – mosolygott ránk biztatóan.

-     Gyere – kérlelt Marc. Bevetette gyönyörű pillantását, mely még Csizmás kandúrt is megszégyenítette. Lehetetlen volt neki ellenállni.

-     Na, jó – sóhajtottam megadóan. – De akkor is haza kell mennem ruhákért és beszélni Alejandrával, hogy majd csak a későbbiekben számíthat rám.

-     Alejandra a barátnőd? – kérdezte jövendőbeli mostohaapám.

-     Igen, a legjobb barátnőm – bólintottam.

-     Hozd őt is! – szólt közbe Álex.

-     Nem, az már tényleg sok lenne! Nem! – tiltakoztam.

-     Én vagyok a versenyző, nem? – kuncogott Marc. – Nekem nem sok. Személy szerint, szívesen megismerném – sokat sejtetően mosolygott.

-     Jó, majd megkérdezem – forgattam szemeimet, mire ő elégedetten fordult újra reggelijéhez.
Miután végeztünk anyám nekilátott mosogatni, mi pedig a nappaliban szedtük össze a mosatlan edényeket és a szemetet. Jó kis meló volt, egésznapunkat igénybe vette, mire a lakás visszanyerte régi önmagát.  

-     Végre – dőltem a kanapéra egy sóhajtással egybekötve. – Fáradt vagyok – nyöszörögtem.

-     Ezen könnyen segíthetünk – kacsintott Marc, mire finoman oldalba böktem.

-     Menj már! – forgattam szemeimet.

-     Mennék én, de hova? – nevetett.

-     Majd Assenben elmondom – hajoltam hozzá közelebb. Kinyílt a fürdőszobaajtaja és Álex szólt, hogy mehetek. Magára hagytam kedvesemet kíváncsi tekintetével.
Gyorsan intézem el tennivalóimat, majd bebújtam az ágyamba. Elővettem a mobiltelefonomat és tárcsáztam legjobb barátnőm számát. Nem sokat beszéltünk és nem árultam el neki a futamos dolgot se, jobbnak láttam személyesen közölni. Azt azonban megígérte, hogy holnap átjön, amint hazaértem.
Szerettem volna még beszélgetni Marccal, vagy egyszerűen csak hozzábújni, de az élet más programot osztott ki nekünk erre az estére, és még azelőtt álomba szenderültem, hogy szüleink lefeküdtek volna aludni, vagy ki tudja, mit csinálni…

Másnap reggel kicsit szomorúan ébredtem. Már csak a reggeli választott el az indulástól. Láttam Marcon, hogy kicsit ő is nyúzott emiatt, de mégis inkább biztatóan mosolyog.
Csináltam magamnak egy tál müzlit, majd csendben falatozni kezdtünk.

-     Can, hogy fog odatalálni Assenbe? – kérdezte Álex.

-     Majd visszajön holnap és utazunk együtt… - vetette fel az ötletet Juliá.

-     Szegény, megállás nélkül vezessen? – húzta fel szemöldökét Marc.

-     A szerda végül is elég fölösleges nap, csak utazás van, talán jöhetne csütörtökön… - gondolkodott tovább Márquez apuka.  Elgondolkodtam. Vajon tudják, hogy én is itt vagyok?  - Veszünk nekik repülőjegyet, ott pedig kimegyünk eléjük az állomásra. Igen, így lesz a legjobb – bólogatott, ezzel lezárva a témát.

-     Én is meg tudom venni a repülőjegyet, de azért köszönöm – szóltam közbe.

-     Nem kell neked állnod, kifizetjük – tiltakozott Marc azonnal.

-     Nem halok bele – ellenkeztem. Felsóhajtott és inkább megadta magát, mielőtt egy fölösleges vitába keveredtünk volna.
Befejeztük a reggelit, majd a csomagomért indultam az emeltre.

-     Segítek – szaladt utánam Álex. Imádom, szeretem, de talán most a bátyjának jobban örültem volna. Beraktam a telefonom töltőjét is, majd bezártam. Átnyújtottam Álexnek a kocsi kulcsát, hogy levihesse, míg a kézi táskámat is összepakolom. Újra ellenőriztem irataimat, lakáskulcsomat és telefonomat, majd ezt is bezártam.

-     Minden megvan? – lépett be Marc.

-     Igen – bólintottam. Tétován álltunk egymással szemben, míg végre becsukta az ajtót.

-     Nem akarom, hogy elmenj – suttogta.

-     Csak pár nap – mosolyogtam biztatóan. – Ott leszek veled a futamon, ne felejtsd!

-     Az még soká’ van – vont vállat.

-     Hol van az én mindig pozitív Marcom? – húztam fel kérdően szemöldököm, mire elmosolyodott.

-     Elvetted az eszét – kuncogott. Közelebb húztam és egy lágy, szerelmetes csókkal köszöntem el tőle. Megsimogattam arcát, majd felkaptam a táskám és Álex után indultam. Marc is velem tartott, de jól tudtuk, már nem érhetünk egymáshoz szerelmesekként. A kocsi mellett mindenkitől elköszöntem egy öleléssel és egy puszival, majd beültem és újra elindultam otthonom felé.