siete capítulo

    Amint feloldottam a meglepődöttségből, azonnal eltoltam magamtól.

-     Mit csinálsz? – kérdeztem még mindig döbbenten.

-     Én.. izé, ne haragudj! – kezdett magyarázkodásba. Felálltam az ágyról és járkálni kezdtem.

-     Ne csináld többet! – szóltam rá.

-     Ígérem, nem fordul elő – bólintott. Percekig csak ült némán, lesütött tekintettel, én pedig fel-alá járkáltam a szobában. Bevallom, nem mertem leülni mellé. Még mindig a sokk hatása alatt voltam. Megunta egy idő után és inkább elment a szobájába lefeküdni. Én is ledőltem, még fel kellett fognom az előbb történteket. A tévére szegeztem pillantásomat és habár nem nagyon kötötte le figyelmemet, az idő gyorsabban telt. Hamarosan Marc lépett szobámba, miután szüleink lefeküdtek.

-     Szia – mosolygott, majd lehuppant mellém.

-     Szia – motyogtam, majd felé fordultam.

-     Nem tudod mi baja az öcsémnek? Elég furán viselkedett az előbb…  - ajajj. Elgondolkodtam, hogy elmondjam-e, végül úgy döntöttem, igen. Végtére is, már csak barátok vagyunk…

-     De – bólintottam. – Megcsókolt – nyögtem.

-     Mit csinált? – nem hitt a fülének.

-     Jól hallottad – bólogattam.

-     Úgy érted Álex…? – titkon kicsit vártam, hogy majd kiakad ezen, ám nevetni kezdett. – És te, mit reagáltál?

-     Rászóltam, hogy ne tegye többet. De lehet, hogy a meglepődöttségtől kicsit szigorúbb voltam. Nem akartam megbántani, csak váratlanul ért. Nekem ő tényleg olyan, mint egy testvér – elmosolyodott az utolsó mondatomon.

-     Holnap beszélek vele, hogy ne haragudjon rád, meg, hogy mi is volt ez az egész pontosan – mosolygott, majd közelebb húzott magához.

-     Köszi – öleltem meg.

-     Most azonban mesélj! Mivel borított ki Carmen? – kíváncsiskodott.

-     Az egésznap tök jó volt, vettünk egy halom ruhát, ebédeltünk meg minden. Olyan igazi anya-lánya nap volt, aztán hazaérve megmertem kérdezni, hogy merre vagytok és, hogy normális-e, hogy teljesen üres az egész ház – meséltem. – elkezdte kérdezni, hogy kibékültünk-e, meg újra együtt járunk-e stb. mondtam, hogy nem, ő meg jött vele, hogy helyes, mert nem akarja, hogy újra elkövessük azt a hülyeséget, amit öt éve… Eléggé kiakadtam azon, hogy hülyeségnek tartja, hogy mennyire szerelmesek voltunk, szóval kicsit kiosztottam – ismertem be. – Lehet, hogy nem volt illendő, de nem tűröm, hogy valaki így viselkedjen. Még akkor se, ha az anyám – ismertem be.

-     Én szeretem, hogy ennyire kiállsz az érveid és az érzéseid mellett. Én is ezt tettem volna – mosolygott.

-     Szóval szerinted nem csináltam ostobaságot? – vállára hajtottam fejem, ő pedig karomat kezdte simogatni. Deja vu-m lett. Az egész szituáció olyan volt, mint pár évvel ezelőtt, most mégiscsak baráti érdekek vezérelték.

-     Dehogyis – rázta a fejét. – Helyesen cselekedtél – mosolygott biztatóan.

-     Akkor jó, mert eszem ágában sincs bocsánatot kérni – kuncogtam.

-     Olyan nehéz elhinni, hogy anyukád így viselkedik… Ez miért jó neki? – értetlenül pillantott rám.

-     Mert így apukád vele marad – emlékeztettem. Egy apró sóhajtással válaszolt. – Na, de akkor, ha ezeket megbeszéltük – szólaltam meg pár perc múlva kicsit boldogabban. – mesélj csak nekem a holnapi terveidről!

-     Nem, nem – tiltakozott. – Mondtam, hogy meglepetés – nevetett.

-     Ne kínozz! – könyörögtem bevetve kiskutya szemeimet, ám ez sem hatotta meg.

-     Sajnálom – mosolygott. – Majd holnap – nyomott egy apró puszit a homlokomra.

-     Ezért még számolunk – dünnyögtem, majd elnyúltam mellette és hamar álomba is szenderültem.

Reggelre már csak hűlt helye fogadott. Kitámolyogtam a fürdőszobába, majd rendbe szedtem magam. Ahogy arra tegnap megkért, felvettem a bikinimet, rá pedig egy lezser mini ruhát.
A konyhába igyekeztem le, mikor összetalálkoztunk a lépcső tetején.

-     Jó reggelt! – nyomott puszit arcomra.

-     Neked is – viszonoztam.

-     Beszéltem Álexel – suttogta. – Örül, hogy nem haragszol és azt mondta, nem tudja miért tette. Bejössz neki és nagy volt a kísértés – vigyorgott. – Ezt valahogy meg tudom érteni..

-     Igen, én is – sóhajtottam fel. Ugyanez a helyzet, ha Marcra nézek, csak ez több mint, puszta ’bejövés’. – Mármint nem vele – kezdtem magyarázkodni, mikor kíváncsian fürkészte arcomat.

-     Ebből már nem magyarázod ki magad – terelte el a témát egy nevetés kíséretében. Imádtam, mikor teljes szívből nevet. Vicces volt és cseppet sem átlagos. Inkább kicsit őrült, de persze jó értelemben. Megforgattam szemeimet és besétáltam a konyhába, hogy leüljek Álex mellé. Nem nagyon mert rám nézni, inkább csak eldünnyögött egy jó reggelt-et. Nem haragudtam rá, és a tegnapi sokk hatása is elmúlt. Ugyanúgy tekintettem rá, mint azelőtt, hozzátéve, hogy elérte azt a fiatalkori kíváncsiságot, amin annakidején mi is átestünk.

-     Jó reggelt – hajoltam közelebb, hogy adjak két puszit. Halványan elmosolyodott. Juliá ismét elém tette a reggelit, de ma én is olyan szendvicset kértem, mint a fiúk. Nem volt a legfinomabb, de rossz se. Ízlett!

-     Akkor most már elárulod, hova megyünk? – néztem izgatottan Marcra.

-     Nem – mosolygott tovább.

-     Motorral mentek? – kérdezte édesapja. Tehát ő tudta hova megyünk… szép…

-     Nem – rázta fejét drága barátom. – Kocsival – mosolygott tovább.

-     De akkor én vezetek! – szóltam közbe.

-     Azt se tudod, merre kell menni – mosolygott drága barátom.

-     Majd navigálsz – rántottam vállat.

-     Nem – rázta fejét. – Nem ülök be egy nő mellé, mikor már van jogsim – ellenkezett hatalmas vigyorral az arcán.

-     Felnőtt, független nő vagyok. Én akarok vezetni! – cukkoltam továbbra is.

-     Menjetek motorral – ásított unottan Álex.

-     Nem – fontam karba kezeimet. Marc megforgatta szemeit, így tudtam, hogy beadta derekát és nyertem. – Ugye nem haragszol meg, amiért ma nem viszünk magunkkal? – fordultam Álex felé.

-     Mi ezt már Marccal megdumáltuk – mosolygott.  – Nem baj, úgy is van egy kis dolgom.

-     Oké – bólintottam.
Marccal a garázs felé indultunk. Legyőzötten indult el autóm felé, de én az övébe szálltam be az anyósülésre.

-     Csak húztam az idegeidet – vigyorogtam önelégülten, mire nyelvet öltött rám. Beszállt és lassan indítottunk. Kényelmesebb volt, mint motoron ülni, de nem volt meg a száguldás adta élvezet.
Nem tudom mennyi ideig autókáztunk, nem volt túl messze az út a tengerig.

-     Tengerpart? – mosolyogtam rá.

-     Miért hoztál ide? – kuncogtam.

-     Megmutatom neked úgy, ahogy még sosem láttad – kacsintott. Felvette a napszemüvegét, majd megszabadult ruháitól és a kocsiba hajította őket. Nagyot nyeltem, mikor megállt előttem félmeztelenül. Én is gyorsan levettem ruhámat, majd papucsomat is és kíváncsian indultam utána. Köszönt egy srácnak, aki itt felügyelt. Minden bizonnyal már jól ismerik egymást. A stéghez indult, megfogta a kezem és maga után húzott.

-     Marc, mit csinálunk? – kérdeztem egyre kíváncsibban.

-     Száguldunk kicsit – vigyorgott, majd megállt egy gyönyörű, de azért kissé félelmetes jármű előtt.