décimo capítulo

    Nem értettem Marc viselkedését. Néha minden jel arra utalt, hogy ő is arra vágyik, amire én. Aztán meggondolta magát, vagy éppen felhívta a barátnője, és teljesen eltávolodott tőlem. Teljesen összezavarodtam.
Pénteken a srácok elég sokat edzettek, így volt időm segíteni Juliának és anyámnak a készülődésben. A nappalit és az étkezőt is feldíszítettük léggömbökkel, girlandokkal és szép szalagokkal. Nem vittük túlzásba, az ízléshatáron belül maradtunk, de nagyon szép lett. Hiába életem egyik legrosszabb napja lesz, mosolyt csalt arcomra a sok szín.
Szombat kora reggel ébresztett anyám, hogy kísérjem el a fodrászhoz. Míg anyámnak levágták, beszárították és kivasalták, nekem csak megmosták és beszárították. Az alapvető gyenge hullámossága segített, hogy lágy hullámokkal omoljon vállaimra.
Amint végeztünk hazasiettünk. Persze a fiúk letámadtak, hogy mutassam meg a hajamat, de én még nem akartam leplezni, hogy nem nagyon ért változás. Legyen meglepetés. Anyám kabátját fejemhez emelve takartam el magam, miközben az emeletre siettünk. A fiúk feladata volt a terítés, mi pedig egész délelőttünket a készülődésnek szenteltük. Segítettem édesanyámnak felvenni lágy, krémszínű ruháját, hogy lemehessen fogadni a vendégeket, majd elrohantam letusolni és felvettem a ruhámat. Pánt nélküli ruha volt, fehér felső résszel, alul pedig szürke és fekete. Még Alejandraval választottuk, mielőtt ideutaztam. Azonnal beleszerettem, mikor megláttam az üzlet kirakatában. Nem volt túl nagy kiöltözés, de tökéletesen megfelelt egy ilyen alkalomhoz. Egy nyakláncot vettem fel hozzá kiegészítőként, majd beleléptem magas sarkú cipellőmbe és elindultam a vendégekhez. A hangok alapján már elég sokan várakoztak odalent, így nem sok embert érdekelt, mikor lesétáltam a lépcsőn. Egyedül a Márquez testvéreknek szúrt szemet.

-     Nagyon csinos vagy! – vigyorgott Álex.

-     Köszönöm – öleltem meg. – Ti is nagyon csinosak vagytok! – öltönyben voltak, ami kiemelte szemük színét. Anya éppen akkor sétált el mellettünk.

-     Kicsim, azt hittem már átöltöztél! – simította meg vállamat.

-     Átöltöztem – néztem rá értetlenül.

-     Ezt a ruhát hoztad a partira? – szája is tátva maradt a döbbenettől.

-     Igen – bólintottam. – Szerintem nagyon csinos! Egyébként is, te vagy a lényeg, nem én.

-     Tudtam, hogy ruhát is vennünk kellett volna – csóválta fejét és elsietett. Tátott szájjal, elkeseredve és ugyanakkor sértetten álltam ott.

-     Ne törődj vele! – rázta fejét Álex.

-     Öcsinek igaza van! Ne foglalkozz vele! Gyönyörű vagy! – Marc olyan édesen mosolygott rám, hogy akár még azt is elhittem volna neki, ha azt mondja, a legszebb ruha az enyém a partin.

-     Nem megyünk? – mosolyogtam rá. – Le kellene ülnünk… - kezét nyújtotta felém, mikor egy magas, barna hajú lány ragadta meg vállánál fogva és ölelte szorosan magához.

-     Ideértem – büszkélkedett vigyorogva.

-     Örülök – mosolygott rá, majd két puszival köszöntötte. Tehát ő az. Szívem belefacsarodott a pillanatba és úgy döntöttem, magára hagyom a gerlepárt. Az asztalokhoz indultam, Álex pedig követett. Bár a parti még csak most kezdődik, a kedvem már is elment.

Az asztal szélére ültem, mellém Álex, őt pedig bátyja és annak barátnője követte. Örültem az ifjabbik Márquez langalétaságának, így kitakarta a képből a srácot, akit szeretek. Nem sokat beszélgettünk ebéd közbe, Álex néha oda-oda súgott valamit, próbált jobb kedvre deríteni, de ahogy hallottam a lány kuncogásait, elment az étvágyam is. A kaput végül mégis anyámék tették be, mikor felhúzták egymás ujjára a gyűrűket. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy vége. Tényleg nincs több esély. A tömeg felállt, sorba álltak, hogy egyesével gratuláljanak és átadják ajándékaikat. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy hátrálni kezdjek és kimeneküljek az egészből. Most nem volt erőm a parkba menni, inkább csak elbújtam a garázsba. Találtam egy szerszámosládát, lerogytam rá és arcom kezeim közé temettem, hogy ne keltsek nagy zajt sírásommal.