cuatro capítulo

-     Nincs kedved úszni? – nevettem.

-     Úszni? – kérdezte meglepetten.

-     Igen, most úgy úsznék egyet! Menjünk az uszodába! – kértem.

-     Nekem jobb ötletem van – kacsintott. Felállt és engem is magával húzott. Visszamentünk hozzájuk, egyenesen a garázsba. – Menjünk le a tóhoz! Most már felülhetsz mögém – kacsintott.

-     Ez igazán megnyugtató – nevettem. – De vigyük az öcsédet is, jó?

-     Álex – kiáltotta el magát.

-     Így én is tudtam volna szólni neki – nevetett.

-     Tessék? – lépett az említett a garázsba.

-     Jössz velünk a tóhoz? – mosolygott bátyja.

-     Naná – ő is azonnal belelkesült.
Megkérdeztük a szüleinket is, akik miután lelkünkre kötötték, hogy vigyázzunk magunkra, tartsuk be a kreszt és viselkedjünk jól, utunkra engedtek. Nem mondtam ki, de láttam anyámon, mennyire nem tetszik neki, hogy Marccal rendeződött a viszonyunk.
Indulás előtt még átvettem a cipőmet a kedvenc sportcipőmre, majd visszasétáltam a garázsba. A fiúk éppen azon civakodtak, ki, melyik motorral jöjjön, bár ezen nem értettem a variálást, hiszen Marc idősebb, már egészen más fajta motorokat is vezethet.

-     Ha sokáig civakodtok, kocsival megyek – sóhajtottam fel. Mindketten hátra fordultak és felültek egy-egy motorra. Álextől kaptam egy bukósisakot, majd felültem Marc mögé. Bevallom őszintén, még soha nem ültem azelőtt motoron, így kicsit féltem. Ugyanakkor, tudtam, hogy Marcra az életemet is rábíznám.
Átkaroltam a derekát és vártam, hogy felnyíljon a garázs ajtaja. Marc direkt lassan indult el, nehogy már az első pillanatban a földön landoljak, és öcsét is hagyta egész úton előttünk menni. Először nem értettem, hiszem a mi motorunk sokkal gyorsabb, aztán rájöttem, így figyelhet testvérére. Elmosolyodtam és még szorosabban öleltem. A szél erősen csapott minket, ami az első percekben elég kellemetlen, de később hozzá lehet szokni, sőt, még élvezhető is. Kezdtem kapizsgálni, miért is szeretik ezek a srácok annyira, ezt a veszélyes sportot. Ez egy életérzés. Ők a száguldás szerelmesei.

Hamar a kis tóhoz értünk, pedig nincs épp a legközelebb. Gyermekkorunkban jártunk itt párszor, és habár úszni nem lehet, maga a környezet elég csodás ahhoz, hogy ne akarjunk hazamenni egy darabig. Kikötöttem a cipőfűzőmet és lerúgtam a lábamról, míg a srácok leállították a motorokat. Tettem pár lépést a vízbe, de éppen csak, hogy térdeimet is ellepje. Kellemes volt a víz hőmérséklete, így még élvezetesebb volt a dolog. Álex is megszabadult cipőjétől és utánam szaladt, de Marc még mindig motorja mellett állt, nekünk háttal.

-     Ez kellemes – mosolygott az ifjabbik Marquez.

-     Igen, tényleg az – belenyújtottam kezem és egy határozott mozdulattal lefröcsköltem.

-     Ááá – lepődött meg. – Na, ezért most kapsz – nevetett és nagy erőkkel fröcskölte rám a vizet. A végére már csuromvizes voltam, anélkül, hogy elmerültem volna benne.

-     Oké, inkább kimegyek száradni – lépkedtem kifele. Igazából kíváncsi voltam, mit csinál Marc ennyi ideig.

-     Jól van, majd beszélünk. Puszi – búcsúzott el. Bár csak ennyit hallottam, a szívemig hatolt a tudat. Marcnak barátnője van! Persze, erre számíthattam, de most, hogy ténylegesen hallottam, még annál is jobban fájt, mint vártam. – Baj van? – kérdezte.

-     Nem – ráztam meg a fejem. – Csak a tesód összevizezett – mosolyogtam.

-     Akkor sétáljunk, amíg megszáradsz – bólintottam egy aprót, majd elindultunk a part mentén. Már éppen meg akartam szólalni, mikor elkapott hátulról, Álex pedig szemből fröcskölni kezdte rám a vizet.

-     Ne! – próbáltam tiltakozni, de esélytelen voltam. Végül csatlakoztam hozzájuk és inkább nevetni kezdtem.

Vacsora után egymás után tusoltunk le, majd elvonultunk a szobáinkba. Mivel most engedte időm, felhívtam Alejandrát, hogy elmeséljem, mi minden történt velem a nap folyamán. Türelmesen hallgatta végig kicsit hosszúra nyúlt monológomat, és örült, mikor megtudta, szent a béke.

-     És még mindig helyes? – nevetett.

-     Még annál is helyesebb – vallottam be. – De ne kísérts! Nem szabad erre gondolnom, te is tudod.

-     Ugyan már, csajszi! Fülig bele vagy zúgva! Valami megoldás csak van – magyarázta.

-     Az, hogy elfogadom, hogy hamarosan testvérek leszünk – sóhajtottam egy hatalmasat.

-     Harcolj érte! – próbált buzdítani.

-     Nem tehetem – szóltam rá. – Egyébként is, barátnője van… - újra belefacsarodott szívem     a gondolatba. – És talán jobb is így – motyogtam.

Alejandra persze tiltakozott és mindenáron meg akart győzni, ám ezúttal nem engedtem neki. Nem tehetem meg azt, hogy hirtelen az érzéseimet kezdem firtatni és azoknak élni. Törődnöm kell mások lelkiállapotával is, így az ésszerűség azt sugallja, törődjek bele.
Miután bontottuk a vonalat az oldalamra fordultam és felidéztem magamban a mai nap legszebb pillanatait. Rég éreztem olyan jól magam, mint a Marquez testvérekkel a parton. Ahogy végig gondoltam a napom eszembe jutott egy be nem fejezett beszélgetés, még a parkból. Kimásztam az ágyamból és kiosontam az ajtón. Mindenhol csend és sötétség honolt, de bíztam abban, ő még nem alszik.