decimoséptimo capítulo

-     Mi? Ne! Kicsim, ne! – kértem, de késő volt. Megállt a boksz bejáratánál és megszólította a bajnokot.

-     Valentino? – a kilencszeres világbajnok felettébb meglepődött, mikor meglátta, ki is szólította meg.

-     Sziasztok – lépett közelebb hozzánk.

-     Ne haragudj, csak… ő itt a ba.. a izé… a mostohatestvérem – hebegte Marc.

-     Candela Gomez – nyújtottam kezet.

-     Valentino Rossi – mosolyodott el. – Miben segíthetek?

-     Csak szerettem volna bemutatni… - találta meg hangját Marc. – Nagyon felnéz rád és a tehetségedre…

-     Köszönöm – nevetett az olasz. – Értesz a motorokhoz?

-     Ez erős túlzás – kuncogtam. – De pár éve hű nézője vagyok a versenyeknek. A többit meg Marra hagyom – vontam vállat.

-     Biztos, hogy testvérek vagytok? – húzta fel kérdően szemöldökét.

-     Mi mások lennénk? – kérdezte Marc értetlenül.

-     Csak egy kérdés volt – emelte meg kezeit a bajnok, sunyi mosollyal az arcán. Még szimpatikusabb lett, mint a televízión keresztül. Hátulról közelebb lépett hozzá a srác, akit sokszor látni a versenyekkor is, mindig a bajnok mellett ül és beszélgetnek. Ha jól emlékszem, a neve Uccio.
Olaszul szólította meg barátját, aki anyanyelvén válaszolt.

-     Sajnálom, de most mennem kell.. – fordult felénk ismét. – Örülök, hogy megismertelek!

-     Viszont – mosolyogtam. Elszaladt a boksz másik felébe, mi pedig visszaléptünk Alejandrához, aki még mindig Haydenre csorgatta a nyálát. – Legalább csukd be a szád! – forgattam szemeimet.

-     Jól van már – puffogott, majd elindult mellettünk.

-     Köszönöm – néztem Marcra és legszívesebben magamhoz szorítottam volna.

-     Nagyon szívesen – mosolygott rám. – De remélem nem gond, ha bemutatlak még valakinek…

-     Kinek? – kérdeztem kíváncsian.

-     Egy nagyon jó barátomnak – kacsintott. A Honda homejához vettük az irányt. Kezdtem megérteni ki is lehet az a bizonyos barát.

-     Szia, Dani – mosolygott boldogan.

-     Sziasztok – fordult meg a spanyol. Köztudott, mindenki számára, aki ismeri Marcot, vagy Pedrosát, hogy nagyon jó barátságot ápolnak egymással és amennyiben kedvesem aláírja a Honda által felajánlott szerződést, jövőre csapattársak is lesznek.

-     Hadd mutassam be, Candela Gomezt és a barátnőjét Alejandra Alonsot - a srác közelebb hajolt és megpuszilt mindkettőnket.

-     Candela? – pillantott rám. – Már sokat hallottam rólad – mosolygott sokat sejtetően.

-     Remélem, csak jókat – pillantottam páromra, aki zavartan hajába túrt.

-     Ebben biztos lehetsz – bólintott.

-     Dani tud mindent – vallotta be Marc, aki még mindig a haját túrta. – Vagyis, a múltból, d a múlt hétről még nem.

-     Múlt hét? Hűha, Márquez lesz mit mesélned! – nevetett Pedrosa.

-     Ebben biztos vagyok – körbenéztem, majd kicsit közelebb bújtam az én katalánomhoz.

-     Tyűhaaa – füttyentett egyet majd közelebb hajolt, hogy megöleljen. – Aztán vigyázni rá! És tegyétek egymást boldoggá!

-     Igyekszünk – mosolyogtam.

-     Nincs kedved velünk vacsorázni? – kérdezte Marc.

-     De, szívesen – bólogatott.

-     Rendben. Akkor mondjuk az edzés után fél órával a szálloda melletti étteremben?

-     Ott leszek – biztosított minket róla. Visszamentünk a büfébe, hogy Marc megebédelhessen és már mi is kellőképpen éhesek voltunk. Leültünk az asztalhoz és hamarosan Juliá is csatlakozott hozzánk.

-     Nos, lányok? Hogy tetszik a környezet? – mosolygott.

-     Nagyon szuper! Egyszerűen fantasztikus ez az egész… - áradoztam csillogó szemekkel. Marc mosolyogva hajolt ebédje fölé, ALejandra pedig csak elégedetten vigyorgott.

-     Jöhettek máskor is – mosolygott jövendőbeli nevelőapám.

-     Szavadon foglak – biztosítottam róla.

-     Csak nyugodtan – tényleg rendes ember, bárcsak ne anyámmal élne együtt.

Megebédeltünk, majd elvonultunk Marc részlegére. Már mentek a második szabadedzések, így nem volt olyan sok ideje. Leült az öltözőjében a székre, én pedig az ölébe, míg Ale az ágyra.
Közösen hívtuk fel Álexet és érdeklőttünk hogyléte felől. Hangján is hallatszott, hogy nem egészséges, így kicsit aggódtam érte. Rossz volt, hogy nem lehetett itt testvérével.

-     Olyan aranyosak vagytok – mosolygott ránk Alejandra.

-     Köszi – bújtunk össze.

-     Mi lesz veletek később? – kérdezte kissé félve.

-     Fogalmam sincs – ráztam a fejem.

        -    Nekem igazából, van egy ötletem… - motyogta Marc. Kíváncsian pillantottunk rá.