decimoctavo capítulo

-     Az edzés után apa szóvá tette, hogy milyen különösen pillantgatok felétek. Ő ugye nem tud rólunk se most, se régebben, ezért előállt azzal, hogy nekem tetszel – pillantott barátnőm felé. Szemeink elkerekedtek, döbbenten pillantottunk páromra. – Nem mondtam semmit, de talán hazudhatnám azt, hogy tényleg tetszel… Egy helyen laktok, folyton együtt vagytok… Sose jönnének rá, hogy valójában Canhez megyek!

-     Nekem barátom van – nyögte Ale.

-     Te meg az én barátom vagy! – dörrentem Marcra. – És ha meg kell csókolnod vagy valami?

-     Miért kellene? Nem minden ismert ember nyáladzik a fotósok előtt… - magyarázta értetlenül.

-     Akkor sem – fontam karba kezeimet mellkasom előtt.

-     Ha megbeszéled Jaimeval, beleegyezek – bólintott Alejandra. Micsoda? A saját barátnőm is ellenem van?

-     Kicsim, kérlek – simogatta karomat. – Ez az egyetlen esélyünk!

-     De… te ezt nem tudod elképzelni, milyen érzés lehet… - ráztam a fejem.

-     Megcsókolt téged az öcsém. Pontosan tudom milyen – be kellett látnom, hogy igaza van, bár Alex csókjáról nem én tehettem.

-     Jó – sóhajtottam.

-     Nagyon szeretlek – csókolt meg lágyan. – Értünk csinálom – suttogta ajkaim közé.

-     Tudom – öleltem magamhoz jó szorosan. Ekkor kopogott Emilio, hogy Marcnak ideje lenne mennie. Adott a számra egy utolsó puszit, majd felálltunk és kiléptünk az ajtón. Ők ketten a csapathoz, mi pedig Juliá keresésére indultunk.

A második edzés alatt Juliá sokat mesélt a csapatról, az itt dolgozó emberekről és Marc motoros szenvedélyéről. Megtudtam pár új érdekes dolgot kedvesemmel kapcsolatban, aminek örültem. Szeretném bepótolni azt az öt évet.
A negyedik helyen zárt, de bizakodóan várta a folytatást. Úgy véli, tökéletes lesz akkorra a motor. Adott egy rövid interjút, egyeztetett a csapatával, majd összekészülődött, hogy indulhassunk a találkozóra Danival.

-     Merre mentek? – állított meg minket Juliá.

-     Vacsorázunk Pedrosával – mosolyogtam rá.

-     Jövök én is! – nos, mondanom se kell, hogy ezt az estét másképpen terveztük, de nem volt képünk visszautasítani.
Egész este távol kellett ülnöm Marctól, miközben Juliá elkezdte burkoltan kifaggatni Alejandrat, hogy van-e barátja. Párom majdnem félrenyelt, én pedig nem bírtam tovább és úgy döntöttem átmegyek a hotelszobánkba.

-     Köszönök mindent! – álltam fel.

-     Mi a baj? – nézett rám Marc aggódóan.

-     Csak elfáradtam – hazudtam.

-     Örülök, hogy megismertelek – hajoltam közelebb Danihoz, majd elköszöntünk két-két puszival.

-     Szintúgy – bólintott.

-     Holnap találkozunk – pillantottam a Marquezekre. Úgy gondoltam Alejandra majdd később utánam jön, így meg sem kérdeztem, csak indultam, hogy végre szobánkban legyek. Azonnal ledőltem az ágyra és legszívesebben fejemet vertem volna a falba. Tudom, hogy Marc terve jó ötlet, hogy titokban tartsuk a kapcsolatunkat, de ugyanakkor bennem van a félsz. Mi van, ha valami lesz közte és Ale között? Azt sose tudnám feldolgozni…
Merengtem egy darabig majd úgy döntöttem beszélnem kell valakivel. Felhívtam az első személyt, aki az eszembe jutott és egy gyors köszönés, és hogy vagy után ecsetelni kezdtem problémáimat.

-     Butaság, Can! Ismerem a bátyám és soha, semmiért nem cserélne le téged – bizonygatta Marc.

-     Szóval szerinted ne aggódjak? – kérdeztem újra.

-     Ne, nem kell. Hidd el nekem, hogy teljesen beléd van zúgva! – Ha valakinek, hát Alexnek elhiszem.

-     Köszönöm, hogy még betegen is végig hallgattad a nyavalygásom – hálálkodtam.

-     Igazán nincs mit. Neked bármikor – biztos voltam benne, hogy mosolyog, így én is elmosolyodtam. Habár az idősebbik Marquez gyerekbe szerettem bele, Alexet is nagyon kedvelem és fontos személy az életembe.
Kinyílt a szobám ajtaja és Alejandra lépett be rajta, ám ahelyett, hogy becsukta volna az ajtót, hagyta, hogy egy ismerő lépjen be rajta.

-     Figyelj, most leteszem. Ne haragudj! Szia – anélkül, hogy válaszolhatott volna rányomtam a telefont.

-     Kit ráztál le ilyen gyorsan? – ült Marc mosolyogva ágyamra.

-     Csak Alexel beszéltem – vontam vállat.

-     Az öcsémmel? – kerekedtek el szemei.

-     Igen. Miért?

-     Most őszintén, Can! Jelentett neked valamit az a csók? – kérdezte kicsit feszültebben.

-     Igen – bólintottam határozottan.