sexto capítulo

   Délután csend honolt a lakásban, mikor visszaértünk. Körbenéztem mindenhol, de egy árva lélek se volt itthon.

-     Ez normális? – kérdeztem.

-     Persze – bólintott. – Elmentek edzeni. Azt hiszem, ma bicikliznek – gondolkodott. – Tudod, kell a jó kondi a motorokhoz, meg minden…

-     Tudom – bólintottam én is.

-     Egyébként… te és Marc kibékültetek? – új ruháit válogatta. Levágta a címkéket és bedobálta őket a mosógépbe, hogy kimoshassa.

-     Igen. Tisztáztuk a dolgokat – tudtam, hogy nem jóindulatból kérdezi, de nem érdekelt.

-     És akkor most megint… - megállt a mozdulat közben.

-     Megint mi? – fontam karba kezeimet.

-     Együtt vagytok? Tudod, mármint, jártok? – nyögte ki végre.

-     Megnyugodhatsz, csak barátok vagyunk – vetettem oda kicsit flegmán. – Egyébként is barátnője van…

-     Barátnő? – kérdezte meglepetten. - Ja, igen, az a szép barna lány! – jutott eszébe hirtelen.

-     Biztos – rántottam meg a vállam.

-     Azért szeretném, ha vigyáznál. Nem lenne jó még egy olyan, mint öt éve… - motyogta.

-     Milyen? Olyan, hogy szerelmes lettem? Mit tehettem én arról, hogy neked pont az apja kellett? – háborodtam fel.

-     Candela Gomez, azonnal vegyél vissza a hangerőből, nem a kutyáddal beszélsz, hanem az anyáddal! – förmedt rám.

-     Igaz – bólintottam. – A kutyám legalább törődne az érzéseimmel – nyugtáztam. – De ne félj, nem kell aggódnod, nem teszem tönkre a kapcsolatodat… az a te reszortod – vetettem még oda, majd bementem átmeneti szobámba, becsaptam az ajtót. Lefeküdtem az ágyra, bekapcsoltam telefonomon a zenét és fülembe nyomtam a fülest. Jó hangosra állítottam, hogy ne halljak semmit, majd behunytam a szemem és átadtam magam az érzéseimnek. Mindig is szerettem a rockot. Elég érző ember vagyok és ez a zenestílus mutatta meg számomra azt, mennyire meg tudunk szabadulni a fájdalmainkat. Véleményem szerint az a rock szám, mely legalább egy apró fájdalmat nem tartalmaz, nem is rock.

Elaludhattam, mert arra eszméltem, hogy valaki megfoszt a fülhallgatótól. Lassan nyitottam ki szemeimet, mikor egy ismerős mosollyal találtam szembe magamat.

-     Jó reggelt, Csipkerózsika! – kuncogott Marc .

-     Sziasztok – nyújtóztam, mielőtt felültem. – Merre jártatok? – ásítottam.

-     Edzeni – rántotta meg vállát Álex.

-     Ja, tényleg. Anyám mondta – jutott eszembe.

-     Jobban vagy? – Marc aggódóan méregetett.

-     Nem volt semmi bajom – ráztam a fejem értetlenül.

-     Anyud azt mondta, hogy rosszul érezted magad, ezért jöttél fel – folytatta az ifjabbik Márquez.

-     Óhh, igen, hogyne – fintorogtam. – Összevesztünk.

-     Mi történt?

-     Csak előadta magát – forgattam szemeimet. Sejtettem, hogy Marc ebből megérti, mivel kapcsolatban volt a vita. – Nem fontos. Nem csinálunk valamit?

-     Mit szeretnél? – mosolygott Álex.

-     Rátok bízom – rántottam meg a vállam.

-     Videó játékozzunk – mosolygott tovább az ifjabbik.

-     Nem tudom, hogy hogy kell az ilyeneket…

-     Majd én megmutatom – nyújtotta kezét Marc, majd lesétáltunk a nappaliba.

A délután hátralévő részét a tévé előtt töltöttük és játszottunk, természetesen motoros játékkal. Meglepett, de Marc még ebben is magasan vert mindenkit. Nincs mit tenni, ha motor, akkor ott Marc az ász. Juliá még azt is megengedte, hogy a nappaliban vacsorázzunk, így kényelmesen elnyúlva fogyasztottuk el szendvicseinket.

-     Van már terved holnapra? – nézett rám Marc.

-     Még nincs – mosolyogtam. – Mit találtál ki?

-     Az legyen meglepetés – vigyorgott. – De azért fürdőruhát ne felejts el felvenni reggel! – kacsintott, majd kiment a konyhába a mosatlannal. Álex elment tusolni, én pedig rendet tettem magunk után.  – Hagyhattad volna – nézett rám meglepetten, mikor visszaért.

-     Nem került semmibe – vontam meg a vállam, majd újra leültünk a kanapéra.

-     Mi volt ma dé…. – nem tudta befejezni, mert testvére kiabált a fürdőszobából, hogy mehet a következő. Elhúztam a számat, miközben felálltam. – Este úgy, mint tegnap? – bólintottam egy aprót.

-     De ma gyere te – mosolyogtam. Ő is elmosolyodott, majd a távirányítóért nyúlt, míg én felszaladtam a lépcsőn.
Tusolásom lényegesen hosszabbra sikeredett, mint Álexé és nem csak azért, mert nő vagyok…

-     Azt hittem belefulladtál – viccelődött is, mikor kiléptem.

-     Sajnálom, hogy nem vagyok képes olyan szupergyorsaságra, mint ne – mosolyogtam. Bementem a szobámba a dolgaimmal, ő pedig követett, míg bátyja a fürdőszobát vette birtokba.

-     Igen, ez az én szupererőm – szerénykedett.

-     Hát, világot nem mentesz vele, de legalább nem késel majd el a randevúkról, szóval a csajok értékelni fogják – motyogtam. Elrendeztem a bőröndömbe a cuccaimat, majd leültem az ágyra a távirányítóval a kezemben.

-     Te is? – hajolt közelebb, hogy a szemembe nézhessem.

        -     Én is – bólogattam mosolyogva. Talán nem kellett volna. Jelként vehette, mert közelebb hajolt és  megcsókolt.